Júliusban az ipari termelői árak összességében 8,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét, a júniusi 7,5 százalékos emelkedést követően - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Terrorszervezetben való részvétel és terrorizmus finanszírozásának vádjával bíróság elé állítják Sammy Djedou egykori dzsihadista fegyveres édesanyját Belgiumban, a vádlott akár tíz év börtönbüntetést is kaphat - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
A román kormány rendelettel módosította a tanügyi törvényt: a kisebbségek nyelvén oktató elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet.
Tizennégy kisjátékfilm készítőjét összesen 75,5 millió forinttal, a budaörsi Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált pedig másfél millió forinttal támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Horváth József szerint Angela Merkel német kancellárnak kulcsfontosságú, hogy afrikai útja alatt külpolitikai sikereket tudjon felmutatni, ezzel csitítva a német belpolitikai kedélyeket.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j) beszédet mond a IX. Nemzeti Tanévnyitón az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában 2018. augusztus 31-én.
Júniusban az export euróban számolt értéke 9,1 százalékkal az importé 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi áruforgalom többlete 1,024 milliárd euró volt, 165 millió euróval több a tavaly júniusinál.
Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
A címvédő MOL Vidi FC a listavezető Ferencváros otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
Az Opus Global Nyrt.-ben később zárul a tőkeemelés, a tervezett 2018. augusztus 31. helyett - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Magyarországon létrejövő 200 millió eurós vízügyi alap jellemzően magyar startupok technológiai újításait támogatja - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Google LLC (Google) vállalását, amely a fogyasztók kiegyensúlyozottabb tájékoztatását szolgálja a Google fiókban elérhető funkciókról - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.