Dalok a lelkednek - Life is a playground címmel megjelent Cséry Zoltán első szólózongorás nagylemeze.
Elmarasztalta Törökországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért a hatóságok több ponton is megsértették Selahattin Demirtas kurdbarát politikus jogait, akinek előzetes letartóztatása "kétségtelenül a politikai pluralizmus elfojtását" célozza.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka.
Kutatás-fejlesztési központot épít Érden az osztrák AVL Autókut Mérnöki Kft., a beruházás értéke 12,5 milliárd forint, ehhez a kormány hárommilliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kisiklott egy személyvonat kedden Barcelona közelében, a rendőrség közlése szerint a balesetben egy ember meghalt.
A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást - közölte a társaság PR-vezetője az MTI-vel.
Hamarosan közgyűjteménybe kerülhet Csernus Tibor, Rippl-Rónai József, Jan Van Der Heyden, Giovanni Battista Pittoni és Willem Adriaensz Key egy-egy festmények az Értéktár program keretében - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-t.
Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat.
Az utóbbi években nőttek a bérek Magyarországon, de csökkent a munkavállalói elkötelezettség, ami azt jelzi, hosszú távon nem a fizetés miatt nő egy munkahely megtartó képessége.
A közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsorához kapcsolódva száz cukorbeteg gyermeket hívnak meg december 16-án a Budapest Music Centerbe arra a koncertre, amelyen bemutatják a Magyar Zene Háza-projekt zajszimfóniáját - hangzott az el M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Nem sikerült megállapodásra jutniuk határidőre az uniós társjogalkotó intézményeknek a jövő évi büdzséről, az Európai Bizottságnak így újabb költségvetési javaslatot kell beterjesztenie - jelentették be kedden Brüsszelben.
Tizenöt híresség, aki a halála után még egyszer megjelenhetett élete utolsó filmjében.