Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley profitja és bevétele a harmadik negyedévben

Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley amerikai bankcsoport bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben.

Porosenko: az orosz ortodox egyház az elszigetelődés felé vezető útra lépett

Az orosz ortodox egyház az elszigetelődés és az egész ortodox világgal szembeni konfliktus felé vezető útra lépett azzal, hogy úgy döntött, megszakítja kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök kedden Kijevben.

MSZP: a Sargentini-jelentés a magyar emberek jogfosztásáról szól

A Sargentini-jelentés a magyar emberek jogfosztásáról szól - mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője Budapesten kedden, sajtótájékoztatójón.

Harminc tonna, rászorulóknak szánt ételt szállítottak keresztül Budapesten az élelmezési világnapon

Harminc tonna, 21 magyar és nemzetközi cégtől érkezett, rászoruló családoknak szánt ételadományt szállított keresztül Budapest történelmi belvárosán egy teherautó-konvoj kedden az élelmezési világnap alkalmából.

Liberman katonai csapással fenyegette meg a Hamászt

Súlyos katonai csapással fenyegette meg az izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt kedden - közölte a helyi média.

Öt év alatt csaknem felére csökkent az oroszok alkoholfogyasztása

Több mint 40 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban az elmúlt öt évben - jelentette be Veronyika Szkvorcova orosz egészségügy miniszter egy Moszkvában tartott szaktanácskozáson kedden.

ÁSZ: továbbra sem szabályszerű az Országos Ruszin Önkormányzat pénzügyi gazdálkodása

Továbbra sem szabályszerű az Országos Ruszin Önkormányzat pénzügyi- és vagyongazdálkodása, de javult a belső kontrollrendszer szabályozottsága - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmény utóellenőrzése során.

Intézkedéseket sürget az ukrán parlament elnökénél és emberjogi biztosánál a magyarellenes petíció és a Mirotvorec-weboldal ügyében Brenzovics László

Írásban interpellált kedden az ukrán parlament elnökénél és emberjogi biztosánál a törvényhozás honlapjára felkerült, a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok deportálását indítványozó aláírásgyűjtő petíció blokkolását.

Az EJEB elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt

Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait.

Bamosz: minimálisan nőtt a befektetési alapok vagyona szeptemberben (2. rész)

Szeptemberben mindössze 6 milliárd forinttal, 0,1 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona, a hónap végén a Bamosz-tagok 6304 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden az MTI-vel.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára rendez jótékonysági koncertet a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara

Jótékonysági hangversenyt rendez a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara október 29-én, a Zeneakadémián, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány javára - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Bamosz: minimálisan nőtt a befektetési alapok vagyona szeptemberben

Szeptemberben mindössze 6 milliárd forinttal, 0,1 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona, a hónap végén a Bamosz-tagok 6304 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden az MTI-vel.