Megvonták a brüsszeli nagymecset szaúdi szalafista imámjának tartózkodási engedélyét

Megvonták a brüsszeli nagymecset imámjának tartózkodási engedélyét a belga hatóságok, mondván, hogy a szaúdi hitszónok radikális nézeteket vall, amelyek veszélyesek a társadalomra és a nemzetbiztonságra.

Polgármestert választanak vasárnap Kunbaján

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Kunbaján, mert a település korábbi vezetője júniusban lemondott tisztségéről.

A gravitációs hullámok kutatásáért hárman kapják a fizikai elismerést

A gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeiért három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Simicskó: év végéig ezerrel nő a tartalékos katonák száma

Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma, amely jelenleg meghaladja az ötezret - közölte a honvédelmi miniszter kedden Hajdúhadházon, 284 önkéntes területvédelmi tartalékos katona ünnepélyes eskütételén.

Nagyszabású sztrájk és felvonulások bénítják meg Katalóniát

Nagyszabású sztrájk és felvonulások bénítják meg Katalóniát kedden tiltakozásként az erőszakos rendőri beavatkozás ellen a múlt hét végi katalán függetlenségi népszavazáson.
A Forma-1 vezetőitől kérnek segítséget a titkaikat féltő csapatok

A Forma-1 vezetőitől kérnek segítséget a titkaikat féltő csapatok

Az FIA korábbi technikai vezetőjének renault-s szerződését próbálják megakadályozni az alakulatok.
Szerinted is szellem jelent meg a tengerparti képen?

Szerinted is szellem jelent meg a tengerparti képen?

Valami nyugtalanítót vettek észre az apa mellett.
Megdöbbentő beszámolók a fekete ruhás emberekről

Megdöbbentő beszámolók a fekete ruhás emberekről

A földönkívüli ügyeket próbálják eltussolni azok a rejtélyes alakok, akikkel már sokan találkoztak.
Melyik arkangyal figyel rád?

Melyik arkangyal figyel rád?

A csillagjegyed szerint Camael, Zadkiel, Raphael, vagy egy másik arkangyal mellé születtél-e le?

Donald Trump: " velejéig gonosz cselekedet volt"

Donald Trump amerikai elnök hétfőn a nemzethez intézett rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a vasárnap éjjel elkövetett Las Vegas-i tömegmészárlás " velejéig gonosz cselekedet" volt.

Tíz-tíz jelölt az Év atlétája címre

Nyilvánosságra hozta annak a nemenként tíz sportolónak a nevét a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), akik közül kikerülnek az Év atlétái.

Kobajasi Kenicsiró is vezényel a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny megnyitóján

Az Erkel Színházban kezdődik a Solti György világhírű karmesterről elnevezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny kedden a Filharmónia Magyarország szervezésében, a vendégkarmester az 1974-es karmesterverseny győztese, Kobajasi Kenicsiró lesz.