Bemutatták a Kárpát-medencei Borkalauz Erdély kötetét

Tizenhárom erdélyi borvidéket, szőlőfajtákat, valamint tizenegy erdélyi borászatot és pincészetet gyűjt össze a Kárpát-medencei Borkalauz Erdély című kiadványa, amelyet kedden mutattak be Budapesten.

Lassult a vállalatok banki hitelezésének növekedése az eurózónában

Lassult az eurózónában a pénzügyi szektoron kívül működő vállalatok banki hitelezésének bővülése februárban, a lakossági hitelezés pedig stagnált, újabb jeleként annak, hogy az erőteljes növekedés után veszíthetett lendületéből az euróövezeti gazdaság.

Gyurta Dániel befejezte versenyzői pályafutását

Gyurta Dániel befejezte versenyzői pályafutását.

Bírálják a magyar helyzetet az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának véleménytervezetében

Bírálják a magyarországi korrupciós helyzetet az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottságának (CONT) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek.

Bukaresti parlament: a román-moldovai újraegyesítés a moldovai állampolgárokon múlik

Besszarábia és a "Román Anyaország" egyesülésének 100. évfordulója alkalmából fogadott el keddi díszülésén ünnepélyes nyilatkozatot a bukaresti parlament.

Tavasszal megnyílik a Holnemvolt Vár az Állatkertben

Hétvégén indul a tavaszi szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol nyuszisimogatóval, bemutatókkal és látványfestésekkel várják a közönséget, április végétől pedig a tervek szerint a Holnemvolt Vár nevű új területet is birtokba veheti a közönség.

Seszták Miklós Szatmárnémetiben: a lehetetlen nem létezik

A lehetetlen kétségbevonására biztatta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Gimnázium diákjait és tanárait kedden az iskola udvarán felszerelt játszótér és sporteszközök felavatási ünnepségén.

Putyin: bűnös hanyagság okozta a tragédiát

Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt égett le a kemerovói üzletközpont - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-szibériai városban a katasztrófa okairól és következményeiről kedden tartott tanácskozáson.

Autópályák forgalmát állították le a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért tüntetők

Több fontos közút forgalmát leblokkolták a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért tüntetők Katalóniában kedden.
Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Ezeket a dolgokat nem tartják otthon a sürgősségin dolgozó orvosok

Nagyon jól tudják, hogy milyen veszélyes az asztalhoz húzható etetőszék, a gombelem vagy például a trambulin.
Mi történhetett veled az előző életedben?

Mi történhetett veled az előző életedben?

A horoszkópból különleges információkat olvashatsz ki az előző életedről.
Húsvéti imák

Húsvéti imák

Vasárnap vagy hétfő este mondd el a kívánságodhoz megfelelő fohászt!