Orbán: most van lehetőség megteremteni Közép-Európa gazdasági alapját

Most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten.

Fizetéscsökkentést vállaltak a BBC legjobban fizetett férfi sztárjai

Fizetéscsökkentést vállaltak a BBC legjobban fizetett férfi sztárriporterei, miután a brit közszolgálati médiatársaságról kiderült, hogy fizetési toplistáját a férfiak uralják, esetenként több százezer fonttal megelőzve az azonos munkakörben dolgozó női alkalmazottakat.

Morawiecki: erős Európára, a szuverén államok Európájára van szükség

Gazdaságilag és katonailag is erős Európa, amelyet közös céllal rendelkező szuverén államok alkotnak - így vázolta "Európa-vízióját" Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi tagállamok (V4) kormányfőinek pénteki budapesti panelbeszélgetésén.

Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.

Palkovics: Üzemmérnök-informatikus képzés indul három képzőhelyen

A Pannon Egyetem (PE) veszprémi és nagykanizsai képzőhelyén, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen indul új rendszerű, gyakorlatra épülő alapszakként üzemmérnök-informatikus képzés.

Süli: olcsó, folyamatosan elérhető villamos energiát biztosít majd Paks II.

A 35 éve üzemelő paksi atomerőmű építéséről szóló egykori döntés mára beigazolódott: a legolcsóbban, legbiztonságosabban és a legnagyobb teljesítménykihasználás mellett működik a létesítmény.

Juncker a gyűlölettel szembeni éberségre emlékeztetett

A gyűlölettel, a diszkriminációval és az emberi méltóság elleni cselekedetekkel szembeni éberségre emlékeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken, a holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapja alakalmából.

Átadták az M1-es autópályán a tengelysúlymérő ikerállomást Mosonmagyaróvár közelében

Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást pénteken.

Magyarország a díszvendége a portugál komolyzenei fesztiválnak

Magyarország a díszvendége a Portugáliában rendezendő Terras sem Sombra nemzetközi kulturális és komolyzenei fesztiválnak, amelynek hat hónapig tartó, február 17-én induló zenei programját idén magyar fellépők és magyar művek színesítik Alentejo tartományban.

"Nemzetbiztonsági területté" nyilvánítaná Székelyföldet egy romániai szervezet

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák "nemzetbiztonsági területté" a Székelyföldet is magába foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyét.

Harmadik helyen nyílik meg Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása

Harmadik helyen, a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban nyílik meg Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása, amely Sanghajban és Pekingben eddig 1,36 millió látogatót vonzott.

Ónodi-Szűcs: megszűnhetnek a várólisták a reprodukciós eljárásban

A várólisták megszüntetését szeretné elérni kormányzat a reprodukciós eljárásokban két éven belül - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken Kaposváron, újságíróknak.