BUX: 35 334,48 pont, -0,22 százalék záráskor.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében országosan naponta 1500-1700 véradásból származó teljes véregység szükséges, az önkéntes véradók nélkül lehetetlen lenne ennek összegyűjtése, az évi több mint négyszázezer, vérkészítményekre szoruló ember gyógyítása és gyógyulása.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mérhető, azonos standardok által mért adatokra van szükség ahhoz, hogy a kormány pontos képet kapjon a magyar lakosság egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátórendszerről - mondta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója az MTI-nek hétfőn.
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép és a Matteo Renzi vezette balközép pártjainak jelöltjei mérkőzhetnek meg a június 25-i második fordulóban a vasárnapi olaszországi időközi helyhatósági választások csaknem teljes végeredménye szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Gyengüléssel nyitottak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Több mint 250 ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe hétfőn Oroszország városaiban az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által meghirdetett korrupcióellenes tüntetéseken.
Technikai okok miatt az internetbank, és az OTP Bank WebShop szolgáltatása csak részlegesen, vagy nem érhető el, a bank szakemberei dolgoznak azon, hogy ismét a megszokott módon működjenek a szolgáltatások - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyar művek külföldi fordítóit fogadta Áder János köztársasági elnök hétfő délután a fővárosi Sándor-palotában.
Ismeretlenek antiszemita feliratokat festettek a kolozsvári zsinagóga falára - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
A mezőgazdasági munkavégzés biztonságára fókuszáló, kétéves, országos munkavédelmi kampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és a Szent István Egyetemmel együttműködve.
A mindössze 16 éves Pusztai Liza nagyszerű teljesítménnyel jutott elődöntőbe női kardban, így már biztosan érmes a grúziai felnőtt vívó Európa-bajnokságon.
Hétfői brit médiaértesülések szerint az eredeti terveknél valamivel későbbre tolódhat a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány törvényalkotási programjának parlamenti ismertetése, mivel még folynak az együttműködés feltételeiről szóló tárgyalások a Demokratikus Unionista Párttal (DUP).
