Novák Katalin: a kisgyermeket nevelők is érezhetik, hogy Magyarország erősödik (2. rész)

A bölcsődei rendszer fejlesztésének köszönhetően a háromévesnél fiatalabb kisgyermeket nevelő családok és a bölcsődei dolgozók is érezhetik, hogy Magyarország erősödik.

Melescanu: Románia az amerikai biztonságpolitika egyik pillérévé válhat

Románia szerepe felértékelődhet, és az új amerikai biztonságpolitika egyik regionális pillérévé válhat - mondta Teodor Melescanu román külügyminiszter a Donald Trump amerikai elnök beiktatása utáni első nyilatkozatában.

OMSZ: megkezdődtek az előkészületek a túlélőik hazaszállítására

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megkezdte az előkészületeket a veronai buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére - mondta a szervezet kommunikációs és pr-igazgatója szombaton az MTI-nek.

Szijjártó: egy sérült életveszélyes, kettő nagyon súlyos állapotban van

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet.

Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos a kiállítási naptárban

Idén többek között Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos életművét bemutató kiállítások nyílnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), amelynek frissen hivatalba lépett főigazgatója felújításokat, hangsúlyosabb külföldi megjelenést és a társintézményekkel szorosabb integrációt tervez.

Orbán Viktor: imáimmal a gyászolók mellett vagyok

"Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás" - írta Orbán Viktor az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán az MTI-nek elküldött nyilatkozatában.

Novák Katalin: a kisgyermeket nevelők is érezhetik, hogy Magyarország erősödik

A bölcsődei rendszer fejlesztésének köszönhetően a három évesnél fiatalabb kisgyermeket nevelő családok és a bölcsődei dolgozók is érezhetik, hogy Magyarország erősödik.

Tizenhatan bennégtek a buszban

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.

Szakértő: borús képet festett Donald Trump Amerika helyzetéről

Kaló Máté Amerika-szakértő szerint Donald Trump, az új, republikánus amerikai elnök elég borús képet festett beiktatási beszédében az Egyesült Államokról, pedig alapvetően nem olyan rossz a helyzet az országában.

Tolnai Ottó-est a Müpa Literárium sorozatában

Tolnai Ottó estjével folytatódik a Müpa Literárium sorozata hétfőn, a Kossuth-díjas író, költő zenei kísérője a szintén vajdasági Lajkó Félix hegedűművész lesz - közölte a Müpa az MTI-vel.

Boros Imre: idén fellendülhet az építőipar

Boros Imre közgazdász szerint már idén fellendülhet az építőipar, részben az Európai Unió által finanszírozott infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően, és a lakásépítések is beindulhatnak.
Egyre több sztár választja az Airbnb megoldást a luxushotelek helyett

Egyre több sztár választja az Airbnb megoldást a luxushotelek helyett

Kibérelhetjük ugyanazt a magánházat, ha mindig arra vágytunk, hogy Harry herceggel egy ágyban aludjunk.