LMP: felemás, nem hatékony intézkedés az áfacsökkentés

Az LMP szerint nem hatékony, hanem csak felemás intézkedés az áfacsökkentés, hiszen annak haszna nem a fogyasztóknál csapódik le, és nem számolja föl a hálózatos áfacsalást sem.

Törlés a totóban

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatja a fogadókat, hogy az első heti második fordulós totóműsorban szereplő kilencedik sorszámú Pescara-Fiorentina olasz bajnoki mérkőzést törölte, mert a havas pálya miatt a találkozó elmarad.

Navracsics: azoknak legyen igaza, akik Európát nagyhatalomként képzelik el a jövőben

A politika sokat tehet a polgárok és a közösségek boldogulásáért idén is - jelentette ki az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős tagja szombaton, a veszprémi Pannon Egyetemen rendezett újévi fogadáson.

Mindkét irányban lezárják egy órára az M7-es autópályát szombaton (2. rész)

Helyreállítási munkálatok miatt mindkét irányban lezárják az M7-es autópályát Polgárdinál, azonban a tervezett délelőtt 11 óra helyett csak délután 13 óra körül kezdi meg az energiaszolgálató a munkálatokat - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Idén is folytatódnak az MVM Koncertek zongorasorozatai

Idén is folytatódnak az MVM Koncertek keretében meghirdetett zongorasorozatok.
Kikötő-teszt

Kikötő-teszt

Mivel nyugtatjuk meg a környezetünket?

Soltész: a málenkij robot áldozatainak emlékét őrizni és ápolni kell

A málenkij robot (szovjet kényszermunka-táborok) áldozatainak emlékét őrizni és ápolni kell, a megemlékezés egyúttal figyelmezetés, hogy békében csak a keresztény értékek megőrzésével lehet élni.

A Dunába hajtott egy autó a Hajógyári-szigetnél (2 rész)

A Dunába hajtott egy terepjáró Budapesten a Hajógyári-sziget északi részén szombat délelőtt, a benne ülő két ember kimászott a járműből - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

A tízezredik látogatót várják a Műcsarnok jubileumi kiállítására

A tízezredik látogatót várják szombaton a Műcsarnok alapításának 120. évfordulója alkalmából látható kiállításra, amely Az első aranykor címmel az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét mutatja be - hangzott el az M1 aktuális csatornán.

Egy ember meghalt, negyvenhét megsérült a táplánypusztai tűz miatt

Egy ember meghalt a táplánypusztai Dr. Piróth Endre Mentálhigiéniés Otthonban keletkezett tűz miatt, negyvenheten füstmérgezést szenvedtek, közülük tizennégyet kellett kórházba vinni.

Chilébe utazik a Proton Színház

Chilébe utazik a Proton Színház: a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein-terv című előadást január 11. és 17. között a Santiago a Mil fesztiválon játsszák.

Nézőpont Intézet: Áder János támogatása független a pártpreferenciáktól

Áder János újraválasztásának támogatása független a pártpreferenciáktól a Jobbik-szimpatizánsok 52, a baloldaliak 45 százaléka is támogatná ismételt megválasztását - közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.