Több ezer fogyasztó maradt áram nélkül Enyingen, fokozatosan helyreáll a szolgáltatás

Több ezren tapasztaltak áramkimaradást szombaton kora reggeltől a Fejér megyei Enyingen, a szolgáltató folyamatosan kapcsolja vissza a fogyasztókat a hálózatba - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szalayék maradtak a 12. helyen

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. legjobb idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny pénteki, ötödik szakaszát, az összetettben pedig továbbra is a 12. helyen áll.
Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Magyar Idők: tovább drágultak az ingatlanok 2016-ban

A szakértői várakozásokkal ellentétben tavaly nem nőtt az eladott lakások száma, ugyanakkor további drágulás volt megfigyelhető - olvasható a Magyar Idők szombati számában.

Parkrekonstrukció és műemlékfelújítás is szerepel Keszthely idei terveiben

Mintegy 4,5 milliárd forintból, a települési operatív program (TOP) keretéből valósulhat meg idén egyebek közt a Helikon park rekonstrukciója.

Elfogták a Németországban megölt magyar prostituált feltételezett gyilkosát

Magyar nyomozók fogták el pénteken Nyíregyházán egy Németországban tavaly október végén halálra szurkált magyar prostituált feltételezett gyilkosát.

Ismét történelmi csúcson, 32 855,87 ponton zárt a BUX

Ismét történelmi csúcson, 32 855,87 ponton zárt a BUX.

London First: Londonnak továbbra is hozzá kell férnie a külföldi EU-munkaerőhöz (2.rész)

Londonnak a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul hozzá kell férnie a magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókhoz, akár úgy is, hogy a kormány a brit fővárosra külön bevándorlási szabályokat határoz meg.

Tokaji és egri bor nyerte a Magyar Borszakírók Köre díját

A tokaj-hegyaljai Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Szent Tamás Furmintja és az egri Thummerer Pince 2012-es Egri Bikavér Grand Superiorja nyerte el első alkalommal a Magyar Borszakírók Köre Magyar Bor Nagydíját.

Kővel dobálták meg a Koszovóba látogató szerbeket szállító autóbuszt

Kővel dobálták meg a Koszovóba az ortodox szerb karácsony alkalmából hazatérő kitelepült szerbek autóbuszát helyi albánok - számolt be róla pénteken a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Sajtóértesülés: a "balkáni mészáros" visszatért Koszovóba

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetőjének, a "balkáni mészárosként" és "kacaniki hentesként" is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherinek a migránsokkal együtt sikerült Szíriából Európába jutnia, és jelenleg is Koszovóban tartózkodik.

London First: Londonnak továbbra is hozzá kell férnie a külföldi EU-munkaerőhöz

Londonnak a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul hozzá kell férnie a magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókhoz, akár úgy is, hogy a kormány a brit fővárosra külön bevándorlási szabályokat határoz meg.