Munkahelyről lopott gépeket árult az interneten két Nógrád megyei férfi

Vádat emeltek egy 30 éves és egy 38 éves Nógrád megyei férfi ellen, mert az egyikük munkahelyéről ellopott gépek internetes eladásából igyekeztek pénzt szerezni - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Osztrák külügyminiszter: Ausztria hidat jelent Nyugat- és Kelet-Európa között

Ausztria hidat jelent Nyugat- és Kelet-Európa között, és fel sem merült a kérdés, hogy az ország részt vegyen egy "keleti szövetségben" a visegrádi országokkal - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egy pénteken megjelent interjúban.

Dánia: a magukat kiskorúnak valló menedékkérők többsége nem kiskorú

A Dániában menedéket kérő, kísérő nélküli, magukat kiskorúaknak vallók túlnyomó többsége idősebb 18 évesnél - jelentette pénteken az EUObserver nevű brüsszeli hírportál a Jyllands-Posten című dán napilapra hivatkozva.

LMP: a kormány vonja vissza a multik nyereségadójának csökkentését!

Az LMP felszólítja a kormányt: vonja vissza a multinacionális nagyvállalatok nyereségadójának tíz százalékpontos csökkentésére irányuló javaslatát, amely mintegy 180 milliárd forintos veszteséget jelentene az állam költségvetésének.

Orbán: Közép-Európa a reneszánszát éli

Közép-Európa a reneszánszát éli, folyamatosan és dinamikusan fejlődik és erősödik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Krakkóban.

Kibertámadást hajtottak végre az öt legnagyobb orosz bank ellen

Az öt orosz legnagyobb orosz bank elleni túlterheléses (DDoS-)hackertámadásokat hárított el hétfőn a Rosztyelekom (Rostelecom) - közölte pénteken az orosz állami telekommunikációs társaság.

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier (2. rész)

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások 2015-ben 2004,3 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ami 2,2 százalékkal haladta meg az előző évit.

Tizenhét év után vádat emeltek a kecskeméti cukrásznő feltételezett gyilkosa ellen

Vádat emeltek aljas indokból elkövetett emberölés miatt egy negyvenéves férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint 1999-ben megerőszakolt, majd megfojtott egy fiatal nőt Kecskeméten.

Nikolics Nemanja távozna a lengyel Legia csapatától

A magyar válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja távozna klubcsapatától, a lengyel bajnokságban és kupában is címvédő varsói Legiától.

Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában

Vasárnap parlamenti választásokat rendeznek Romániában, amelyeken a kétkamarás parlament 312 képviselői, illetve 136 szenátori mandátumáról dönt az ország csaknem 19 millió szavazópolgára.

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.