Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Tizenkét lelet, ami megváltoztatta az emberiség múltjáról alkotott képet.

Szakértő: csak fokozatosan lehetne bevezetni a demokráciát Észak-Koreában

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint csak fokozatosan lehetne bevezetni a demokráciát Észak-Koreában, mivel a lakosság nincs felkészülve a demokratikus kormányzásra, így a folyamat akár tíz évig is eltarthatna.

Amerikai turnéra indul Pintér Béla Titkaink című előadása

Január közepén az Egyesült Államokba utazik Pintér Béla és társulata: a Titkaink című előadással New Yorkban és Bostonban is bemutatkoznak.

A Dunába hajtott egy autó a Hajógyári-szigetnél

A Dunába hajtott egy terepjáró Budapesten a Hajógyári-sziget északi részén szombat délelőtt, a benne ülő két ember kimászott a járműből - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Életveszélyesen megsérült egy ember egy székesfehérvári tűzben

Életveszélyesen megsérült egy ember péntek éjjel egy székesfehérvári tűzesetben - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-vel.

Amerika-szakértő: még nem normalizálódott feketék és fehérek kapcsolata

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint még befejezetlen a polgárháború az Egyesült Államokban, a tényleges rabszolga-felszabadítás és jogegyenlőség kivívása után évtizedekkel még mindig befejezetlen a feketék és fehérek kapcsolatának normalizálása.

Több ezer fogyasztó maradt áram nélkül Enyingen, fokozatosan helyreáll a szolgáltatás

Több ezren tapasztaltak áramkimaradást szombaton kora reggeltől a Fejér megyei Enyingen, a szolgáltató folyamatosan kapcsolja vissza a fogyasztókat a hálózatba - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szalayék maradtak a 12. helyen

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. legjobb idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny pénteki, ötödik szakaszát, az összetettben pedig továbbra is a 12. helyen áll.
Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Heti horoszkóp (január 09 – január 15.)

Mi vár ránk a következő napokban?

Magyar Idők: tovább drágultak az ingatlanok 2016-ban

A szakértői várakozásokkal ellentétben tavaly nem nőtt az eladott lakások száma, ugyanakkor további drágulás volt megfigyelhető - olvasható a Magyar Idők szombati számában.

Parkrekonstrukció és műemlékfelújítás is szerepel Keszthely idei terveiben

Mintegy 4,5 milliárd forintból, a települési operatív program (TOP) keretéből valósulhat meg idén egyebek közt a Helikon park rekonstrukciója.

Elfogták a Németországban megölt magyar prostituált feltételezett gyilkosát

Magyar nyomozók fogták el pénteken Nyíregyházán egy Németországban tavaly október végén halálra szurkált magyar prostituált feltételezett gyilkosát.