LMP: az agrártámogatások a milliárdosokat gazdagítják

Az LMP szerint a magyar milliárdosokat gazdagítják az agrártámogatások.

Több mint 500 műtárgy a BÁV kétnapos, 70. művészeti aukcióján

Több mint 500 műtárgyat kínál a BÁV kétnapos, 70. művészeti aukciója, amelyet május 16-án és 17-én tartanak Budapesten, a MOM Kulturális Központban.

Drogkereskedőket fogtak el Nógrád megyében

Drogkereskedőket fogtak el Nógrád megyében, a nyomozás adatai szerint egy bátonyterenyei nő az anyjával együtt árulta a kokaint - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Novák Katalin: másfél milliárddal támogatják bölcsődei dolgozók diplomaszerzését

Másfél milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre annak elősegítésére, hogy a bölcsődei szakemberek közül minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget, be tudjanak lépni a pedagógus-életpályába, ezzel anyagi megbecsülésük is növekedjen.

Nem jár a 3-as metró egy szakaszon baleset miatt

Baleset miatt nem jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között - írta a Budapesti Közlekedési Központ kedden kora délután Facebook-oldalán.

Hétvégén rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját

Új helyszínen rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját idén, amely péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket a békési fürdővárosban - mondta el Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester kedden sajtótájékoztatón.

Csaknem 50 tonna élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih az elmúlt hónapokban

Több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerhamisítás elleni, OPSON VI. nemzetközi művelet során.

Spanyolország az EU legnépszerűbb turisztikai célpontja

Spanyolország volt 2015-ben a legnépszerűbb ország a turisták körében az Európai Unióban - ez derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2015-re vonatkozó, kedden közzétett adataiból.

Diákhitel Központ: május 15-ig lehet hitelt igényelni

Május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat kölcsönhöz - közölte a Diákhitel Központ kedden az MTI-vel.
Arcpirongató hiedelmek

Arcpirongató hiedelmek

Az ősi bennszülöttek legendái még a legedzettebb felnőttet is zavarba hozhatják.
Térkép a legveszélyesebb és a legbiztonságosabb nyaralóhelyekről

Térkép a legveszélyesebb és a legbiztonságosabb nyaralóhelyekről

Európán belül hova érdemes utazni 2017 nyarán, illetve melyik országokban lehetünk a legnagyobb veszélyben?
Kemény kritikát kapott a Grand Canyon

Kemény kritikát kapott a Grand Canyon

Világhírű nevezetességek, amelyekben csalódtak a turisták.