Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és pártja csak "színpadi beszédekben" hangoztatja az ellenzék együttműködését, de a gyakorlatban jelenleg ennek az ellenkezőjét látják.
A francia elnökválasztás független centrista jelöltje, Emmanuel Macron mellett foglalt állást Angela Merkel, a német kancellár egy szerdai lapinterjúban: elmondta, örülne, ha az EU-párti jelölt győzne a választás második, vasárnapi fordulójában.
Fogva tartott, mentálisan sérült izraeliek miatt bírálta a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász mozgalmat a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja szerdán.
A jövő évi költségvetésben azzal kalkulál a kormány, hogy a 2013 óta az európai uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedés idén és jövőre is fennmaradhat, ez teremti meg a fedezetet azokhoz az adócsökkentésekhez, illetve többletkiadásokhoz, amelyeket a jövő évi költségvetés tartalmaz
A Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus egy korai rokonát fedezték fel egy ősi kövület új vizsgálatakor egy francia múzeumban - számolt be róla kedden a BBC News.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Csaknem harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátyus külterületén kedden - közölte a térségi rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Bács-Kiskun megyében 87 település 127 pályázata mintegy 16 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t szerdán.
Februárban az export euróban számolt értéke 5,5, az importé 7,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 86 millió euróval csökkent, és 881 millió eurót tett ki - jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emelt az ügyészség egy ukrán állampolgárral szemben, aki január 21-én nagy mennyiségű, Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert akart az országon keresztül hazájába csempészni - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Mobiltelefon
Az idei első negyedévben a Huawei mobil hálózati berendezés gyártó konszern fogyasztói üzletága 21,6 százalékkal 34,55 millióra növelte okostelefon eladásait - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.
Felújított műsorral, színpadképpel és rengeteg új taggal lép fel a világhírű Alexandrov Együttes május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.
Május 10. és 30. között visszaállítják a határellenőrzést Olaszországban a szicíliai Taormina városában rendezendő G7-csúcstalálkozó biztonságát garantáló intézkedések részeként.