Új vezetőket nevezett ki a román államfő a vádhatóságok élére

Új vezetőket nevezett ki Klaus Iohannis román államfő az utóbbi időben ügyvivők által irányított legfontosabb vádhatóságok élére csütörtökön, annak ellenére, hogy az igazságügyi miniszter három jelöltje közül kettő nem kapta meg a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ajánlását.

Gyanúsítottként idézte be a román ügyészség az európai főügyészi tisztségre pályázó Laura Codruta Kövesit

Gyanúsítottként idézte be a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetőjét, aki jelenleg a legesélyesebb jelöltnek számít az európai főügyészi tisztségre.

Konstancai ügyészt javasoltak korrupcióellenes főügyésznek Romániában

Adina Florea konstancai ügyészt javasolta Tudorel Toader román igazságügyi miniszter a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetői posztjára csütörtökön.

Újabb hangzatos korrupciós ügyben született felmentő ítélet Romániában

Második korrupciós ügyében is felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön a jelenleg Szerbiában hatósági felügyelet alatt álló, kiadatására váró Sebastian Ghita médiamágnást és volt parlamenti képviselőt.

Iohannis: megengedhetetlen az igazságszolgáltatás politikai felügyelet alá helyezése

Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség (DNA) lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság bűnvádi eljárást indított, de a román államfő szerint ez megengedhetetlen,

Nem adta ki az igazságszolgáltatásnak a bukaresti képviselőház a volt környezetvédelmi minisztert (2. rész)

A bukaresti képviselőház elutasította kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen.

Nem adta ki az igazságszolgáltatásnak a román képviselőház a volt környezetvédelmi minisztert

Elutasította a román képviselőház kedden, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indítson a képviselői mandátummal rendelkező Rovana Plumb volt környezetvédelmi miniszter ellen.

Romániában a hírszerzés és a vádhatóság állítólagos összefonódásának kivizsgálását sürgetik

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy korrupciógyanúval bíróság elé állított volt tisztje szerint a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a hírszerzés befolyása alatt áll, amelytől kész vádiratokat kap.