Az OTP Pénztárak reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek negyede rendelkezik rendszeres nyugdíjcélú megtakarítással, 8 százalék pedig tett már félre idős korára, de azt nem tudja rendszeresen gyarapítani - közölte az OTP Nyugdíjpénztár az MTI-vel szerdán.
Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban - közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában - jelentették szlovákiai magyar nyelvű hírportálok.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Amerikai republikánus képviselők magyarázatot várnak Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől Rafal Trzaskowskinak, a lengyel kormánykoalíció elnökjelöltjének kampányfinanszírozása ügyében.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Az uniós tagállamok jelentősen csökkentették a 2030-ra kitűzött energia- és klímapolitikai célok elérése terén mutatkozó szakadékot.
A tavalyi 112 után idén már 132 pályázat érkezett be 51 milliárd forint összesített támogatási igénnyel a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) által meghirdetett HU-rizont Programra - közölte az NKFI Hivatal az MTI-vel szerdán.
Viharos körülmények között zajlott le, majd félbeszakadt a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) keddi, dohai közgyűlése, amelyen a svéd Petra Sörlinget mindössze két szavazat különbséggel erősítették meg elnöki posztján.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Megkezdődött a Váci Jávorszky Ödön Kórház kórház járóbeteg szakrendelőjének a felújítása, a munkálatokra 1 milliárd 617 millió forintot fordítanak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Csütörtökön tartják az idei szezon első Esti sétája nevű programot a budapesti állatkertben, ahol a program keretében a kert kulisszatitkait ismerhetik meg a látogatók.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Lépjen vissza a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonátvételétől a hódmezővásárhelyi önkormányzat! - kérte Markó Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a város közgyűlésének szerdai ülésén.
Szerző: Ancsy
itt:
Párkapcsolat
Háromféle nő, akiktől félnek a nárcisztikusok manipulátorok.
Az orosz hadsereg öt Iszkander ballisztikus rakétát, egy manőverező robotrepülőgépet és 88 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradó éjjel, több mint tíz ember megsebesült, nyolc helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök.