Hogyan találjunk megfelelő harmadikat?

Tegyük fel, hogy a barátnőd nagyon menő, és sikerült meggyőznöd arról, hogy kiélvezzétek hármasban is az együttlétet. Hogyha ez mégsem sikerült volna eddig, akkor itt van egy cikk, hogyan is próbálkozhatsz a meggyőzéssel. Azonban, hogyha megvan az alapállás, akkor honnan is szerezhetsz harmadik felet a mókához? Cikkünkből kiderül!


Első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen se próbálkozzatok ismerős személyekkel, főleg ne barátokkal. Mindenképpen idegent vonjatok be a mókába. Van azonban pár színtér, ahol könnyedén találkozhatsz megfelelő lánnyal.

Apróhirdetés
Hogyha átfutod a legközelebbi újság apróhirdetés rovatát, akkor lehetségesen találni fogsz felhívást olyanokról, akik szívesen kipróbálnák egy párral.

Szórakozóhelyek
Az éjszakai helyeken hemzsegnek a mindenféle szexuális beállítottságú emberektől, ráadásul könnyedén lehet idegenekkel is ismerkedni. De ne vadászni induljatok el! Egyszerűen csak érezzétek jól magatokat, iszogassatok, táncoljatok, majd később maguktól megtörténnek a dolgok.

406_love_tip_flash

Hotelek bárjai
Ez egy kissé klisésnek tűnik, de meglepően jól tud működni. Sok kísérletező kedvű nő tölti az idejét a bárpultok előtt. Menjetek el közösen a barátnőddel, béreljetek egy szobát, majd menjetek le a bárhoz potenciális partnereket keresni.

Sztriptízbár
Természetesen nem mindegyik táncoslány vehető rá ilyen jellegű mókára, de sokan élvezik más lányok társaságát is. Menjetek el közösen!

Nyaralás
Talán ez az egyik legdrágább megoldás a sok közül. Azonban az emberek sokkal nyitottabbak, hogyha éppen vakációjukat töltik valahol!

Escort
Hogyha sehogy sem akarna sikerülni, akkor még mindig hívhattok escortot, aki némi pénzért lenne kísérőtök az éjszakai móka során.

tumblr_m8b1oxUIBg1rxv7b7o1_500

Hogyan?
Ez talán az egyik legnehezebb rész. Hogyan is kérd meg a lányt, hogyha megtaláltok a megfelelőt? Mindenképpen figyelni kell a jelzéseket!

Engedd, hogy a barátnőd flörtöljön!
Ezzel is óvatosan kell bánni, hiszen rengeteg lány lehetséges, hogy jól fogadja a flörtölést, ennek ellenére nem lenne nyitott a szexre. Ettől függetlenül igazán nagyszerű élmény lehet számodra, ha a barátnőd egy másik lánnyal flörtöl.

Tánc
Táncoljatok a barátnőddel és a másik lánnyal. Lehet tenni óvatos mozdulatokat, amelyek feszengethetik azokat a bizonyos határokat!

Beszéljetek vele!
Kérdezzétek meg, hogy van-e kapcsolata! Legyetek kedvesek, és mókásan invitáljátok fel magatokhoz!

Nincs biztos módszer
Ne feledkezz meg róla, hogyha úgy tűnik, hogy minden rendben ment a lány akkor is visszautasíthatja a meghívást. Szóval legyetek türelmesek!

0670f285034a79443b6f5d43d21c1f83
forrás: Askmen.Com

Hozzászólások

Mi is pontosan a BDSM?

Mi is pontosan a BDSM?

Az olvasók közül bizonyosan sokan látták vagy olvasták a Szürke 50 árnyalata-sorozatot, amelyben a fiatal páron túli harmadik főszereplő a BDSM szex volt. De mi ez pontosan? Kinek való, és hogyan lehet élvezetesen csinálni?

Védekezés a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen

Védekezés a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen

Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet.

Vibrátort a közös élvezethez!

Vibrátort a közös élvezethez!

Manapság már a legtöbb lánynak van saját vibrátora, mégha ezt titkolják is. Páran folyamatosan használják, hogyha nincs elérhető férfi a közelben, de vannak olyanok is, akik szívesen használják párkap...

Szex az irodában

Szex az irodában

Rengeteg ember szexuális fantáziái közé tartozik a titkos munkahelyi szex. Most lenne itt pár tanács, hogyan is lehet a fantáziát valóssággá alakítani, lehetőleg úgy, hogy a főnökök ebből semmit se ve...

20 szexuális probléma, amelynek van megoldása

20 szexuális probléma, amelynek van megoldása

A hosszan tartó párkapcsolathoz és házassághoz mindenképpen szükség van az egészséges szexuális életre. Ám a hosszú évek alatt előfordulnak problémák. A következőkben sorjázni fogjuk a húsz leggyakori...

Mit kell tenni korai magömlés esetén?

Mit kell tenni korai magömlés esetén?

A legjobbakkal is meg szokott történni a korai magömlés. Egyszerűen együtt vagy egy lánnyal, ami jó érzés, néha túlzottan jó. Alig léptél túl az egy percen? Mit is lehet tenni ebben a helyzetben? Hogy...

Mit árul el rólad a kedvenc pózod?

Mit árul el rólad a kedvenc pózod?

Sokan úgy gondolják, hogy a férfiasság jól leképezhető azzal, hogy melyik pózban szeret legjobban behatolni az adott férfi. Néhányan keményen és gyorsan szeretik, amíg mások lassan és érzékien. Néhány...

Hogyan repítsd a fellegekbe a barátnődet?

Hogyan repítsd a fellegekbe a barátnődet?

A csábítás és az elvárások nagyon fontos szerepet játszanak a szexuális együttlét során. Hogyan legyél a mestere annak, hogy a barátnőd a legjobbat várja el? Fontos, hogy a nap folyamán folyamatosan a...

A 10 legnevetségesebb szextipp, amely újságokban megjelent

A 10 legnevetségesebb szextipp, amely újságokban megjelent

Szinte nap mint nap osztunk meg szextippeket az olvasókkal, amelyek remélhetőleg hasznosnak bizonyulnak. Mára azonban szórakozásképpen nézzünk meg egy pár olyat, amelyek igazán bizarrnak vagy nevetség...

Szex a vakáción

Szex a vakáción

Vakáció alkalmával minden sokkal jobb, intenzívebb. Az ember szabadabbnak érzi magát. Épp ezért a nyaralós szex igazi élményt nyújthat. Hogyan is szerezz magadnak lányt a vakáción, hogyha épp nincs ba...

http://ujhazak.com