Venko Filipcse korábbi egészségügyi miniszter lett a legnagyobb északmacedón baloldali párt, a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) új elnöke - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
Észak-Macedónia legnagyobb szélerőműparkjának építését jelentette be Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök kedden, közölve, hogy az építkezés 2026-ban kezdődhet meg.
Nem Észak-Macedóniának, hanem az ország korábbi nevén, Macedóniának akarja hívni hazáját a választásokat megnyerő Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) elnöke, Hrisztijan Mickoszki.
A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg a szerdán megtartott észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, ám nem tud egyedül kormányt alakítani, így koalíciós partnerekre lesz szüksége.
Gordana Sziljanovszka-Davkova, a jobboldali ellenzék jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot a szerdai északmacedón elnökválasztáson, ám második fordulóra is szükség lesz, amelyen a hivatalban lévő, baloldali Sztevo Pendarovszkival mérheti össze az erejét május 8-án.
Javaslatot tesz az északmacedón kormány következő ülésén Bujar Oszmani külügyminiszter arra, hogy országa lépjen ki a Nyitott Balkán nevű kezdeményezésből - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.
Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán.
Csehországnak érdeke, hogy a Balkán teljes mértékben integrálódjon az európai szervezetekbe, köztük az Európai Unióba, valamint a NATO-ba is - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő.
Észak-Macedónia alkotmányának módosításáról dönt pénteken a szkopjei parlament, a szavazás tétje pedig az ország európai integrációjának folytatása.
Megváltoztatja az alkotmányát Észak-Macedónia annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjon haladni az európai integráció útján - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Észak-Macedóniába induló 79. magyar rendőri kontingens tagjait búcsúztatta Czukor Gergely alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határrendészeti főosztályának osztályvezetője kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Határvédelmi együttműködést írt alá az Európai Unió határvédelmi szerve és Észak-Macedónia az illegális bevándorlás megfékezése érdekében.
