A következő évekre is stabil az építőipar megrendelés-állománya, csak a Budapesten tervezett, illetve már a kivitelezési fázisba lépett állami beruházások 2030-ig 4600 milliárd forintos értéket képviselnek.
Az Opus Global Nyrt. építőipari divíziójába tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Békés Drén Kft.-vel közösen nettó 9,098 milliárd forint értékű mélyépítési megbízást nyert el a tiszavasvári gyógyszergyár egykori hulladéklerakójának területén a kármentesítési munkálatok első ütemének elvégzésére.
Augusztusban váratlanul nagyot fékezett az építőipar, aminek a szűk kapacitások, és a tavaly második félévi magas bázis mellett az is oka lehetett, hogy a növekvő jövedelemmel rendelkező dolgozók a szabadságot is kikényszerítették a munkáltatóktól - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés.
Az elmúlt két évben több mint százzal növelte dolgozói létszámát a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (Terrán), amely jelenleg csaknem 280 embernek ad munkát - közölte a cég az MTI érdeklődésére.
Beruházásokra, technológiai fejlesztésekre van szükség az építőipar termelési szintjének fenntartásához, növeléséhez - közölte az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítését és hatékonyságának növelését segítő támogatási program, a 3 milliárd forintos keretösszegre szerdától pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások.
Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júliusban havi összevetésben - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Felpattant közel hároméves mélypontjáról az Egyesült Államokban a feldolgozóiparon kívüli - főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő - szektor augusztusban.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Júniusban csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és stagnált az euróövezetben havi összevetésben.
Az építőipar termelése továbbra is dinamikusan nő, az ágazat teljesítménye idén 30 százalék körül bővülhet - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentését az építőiparról.
