A lengyel alkotmány betartását szorgalmazta Donald Tusk Varsóban

A lengyel alkotmány betartását szorgalmazta Donald Tusk, az Európai Tanács (ET) elnöke, volt lengyel kormányfő a Varsói Egyetemen a lengyel alkotmány napja alkalmából pénteken mondott beszédében.

Juncker: történelmi jelentőségű pillanat volt az Európai Unió 2004-es bővítése

Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Eötvös Loránd-emléknap a Magyar Tudományos Akadémián

Eötvös Loránd fizikus halálának 100. évfordulója alkalmából Áder János köztársasági elnök fővédnökségével ünnepséget rendeztek hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.

Több ezren regisztráltak a Fővárosi Csatornázási Művek nyílt napjaira

Több ezren regisztráltak, így minden hely betelt a Fővárosi Csatornázási Művek nyílt napjaira, a programot a víz világnapja alkalmából szervezték - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Ingyenesen nézhető filmekkel ünnepli a 120 éve született Székely Istvánt a Filmalap

Három szabadon megtekinthető filmmel ünnepli a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum a 120 éve született Székely Istvánt, a harmincas évek első számú magyar sztárrendezőjét, aki Hyppolit, a lakáj című filmjével soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon.

Történész: meghaladja a 100 milliót a kommunizmus áldozatainak száma

Százmilliónál is többen lehetnek azok, akiket a kommunizmus áldozatának lehet tekinteni - mondta Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Menyhárt Jenő: nem sújt le, hogy 60 éves leszek

Úgy érzem, energikus, friss korszakban vagyok, nem sújt le, hogy 60 éves leszek - mondta Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere az MTI-nek.

Munkácsy-emlékérmeket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója előtt emlékérmékkel tiszteleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB): a tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérméket hivatalosan az MNB ügyvezető igazgatója bocsátotta ki szerdán a debreceni Déri múzeum Munkácsy termében.

Programok Pest megyében

A magyar kultúra napja alkalmából Pest megyében a tavalyihoz hasonlóan lesz közös Himnusz-éneklés és mivel akkor lesz Szent Vince napja, is sok helyen rendeznek borkóstolást és hagyományőrző esteket, bálokat.

Zukor Adolfra emlékezik a Magyar Hollywood Tanács

Zukor Adolf-emléknappá nyilvánította január 7-ét, a magyar származású egykori hollywoodi producer születésnapját a Magyar Hollywood Tanács - közölte az MTI-vel Bokor Balázs, a szervezet elnöke.

A gyógyhellyé és gyógyfürdővé nyilvánítás évfordulóját ünnepelte Zalakaros

Magyarország ma csak minőségi szolgáltatásokkal, minőségi infrastruktúrával és kiválóan képzett szakemberekkel tud helytállni a nemzetközi turisztikai piacon, a legnagyobb öt fürdő egyikeként Zalakaros is kiemelt szerepet játszik ebben.

Orbán: Antall nem adta fel célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához (2. rész)

Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.