Mike Tyson nem vállal pusztakezes bokszot

Tizennyolc millió dolláros ajánlatot utasított vissza Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki áprilisban jelentette be: 53 évesen újrakezdte az edzéseket és kész megint szorítóba lépni.

Decemberben lesz az AIBA budapesti rendkívüli kongresszusa

Decemberben rendezik a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) budapesti rendkívüli kongresszusát.

Milliós ajánlatok Mike Tysonnak

Dollármilliókat ígérő ajánlatokat kapott a nehézsúlyú ex-világbajnok Mike Tyson kevéssel azután, hogy bejelentette: 53 évesen újrakezdte az edzéseket és kész megint szorítóba lépni.

A bokszoló Fodor Milán úgy készül, egyetlen meccs választja el a tokiói kvótától

Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője úgy érzi, még hasznára is lehet, hogy márciusban félbeszakították az európai kvalifikációs viadalt Londonban.

Nincs beteg magyar bokszoló a londoni indulók között

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének tájékoztatása szerint nincs beteg magyar sportoló, illetve csapattag azok között, akik részt vettek a másfél hete félbeszakított londoni olimpiai kvalifikációs tornán.

Októberben bokszolhat egymással harmadszor Fury és Wilder

A promóter Frank Warren szerint októberben bokszolhat harmadszor egymás ellen a világbajnok Tyson Fury, illetve Deontay Wilder.

lvarez-Golovkin harmadszor is

Szeptember 12-én csap össze harmadszor is egymással a Boksz Világszövetségnél (WBA) középsúlyban címvédő mexikói Saúl Álvarez és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoka, a kazah Gennagyij Golovkin.

Bacskai Balázs megosztott pontozással kikapott

Kozák László (69 kg) után Bacskai Balázsnak (75 kg) is egy meccs után véget ért a londoni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna, miután hétfőn megosztott pontozással kikapott a norvég színekben szereplő Gedminas Mindaugastól.

Kihirdették a magyar csapatot

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) kedden közzétette a szombaton Londonban kezdődő európai olimpiai selejtezőtornán szereplő csapat névsorát.

Balzsay Károly szerint Harcsát félrevezették

Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a visszavonulását kedden bejelentő Harcsa Zoltánt hamis állításokkal felhergelték és ez vezetett döntéséhez és botrányos viselkedéséhez, amiért fegyelmi eljárást indított ellene a magyar szövetség.

Elhalasztják a 70. Bornemissza nemzetközi utánpótlás emlékversenyt

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják a 70. Bornemissza nemzetközi ökölvívó utánpótlás emlékversenyt, amelyet hétfőtől vasárnapig Egerben rendeztek volna meg.

Kedden kezd az első magyar

A hétfői nyitónapon egyik magyarnak sem kell szorítóba lépnie Jekatyerinburgban, a férfi ökölvívók világbajnokságán, kedden a 81 kilogrammos Kovács Pál lesz az első bemutatkozó a hatfős válogatottból.