Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Még fél évig nem zárják be a bosznia-hercegovinai Mostar alumíniumgyárát, és ezzel egyelőre nem kerül utcára a több mint 900 ott dolgozó, valamint a közép-dalmáciai plocei kikötőt is el tudják még látni - közölte a gyár felügyelő bizottsága hétfőn.
A szerb-boszniai-horvát párbeszéd újjáélesztését szorgalmazta Recep Tayyip Erdogan török elnök Szarajevóban, mert az szerinte megerősítené a jószomszédi viszonyokat, és javítana az egész nyugat-balkáni térség helyzetén - közölte kedden a boszniai államelnökség sajtószolgálata.
Több mint ötezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely hétfőn indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból, és szerdán érkezik meg Srebrenicába, ahol másnap a huszonnégy évvel ezelőtti mészárlásról emlékeznek meg - közölte a Klix.ba boszniai hírportál.
Elítéltek két iszlamistát rendőrök elleni terrortámadás előkészítéséért csütörtökön Bosznia-Hercegovinában - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 25 ezer migráns érkezett Bosznia-Hercegovinába 2018 januárja óta - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Egy 22 éves szarajevói nő levélben fordult a bosznia-hercegovinai hatóságokhoz, és azt kérte, hogy két másik nőtársával és kiskorú gyermekeikkel együtt hazatérhessenek Boszniába.
A boszniai Szerb Köztársaság belügyminiszterének lemondását követelték vasárnap este a tüntetők Banja Lukában, a tiltakozásnak a rendőrség különleges egysége vetett véget, több demonstrálót is letartóztattak.
A szarajevói rendőrség elfogott két migránst, akinél nagyobb mennyiségű fegyvert találtak - közölte a helyi sajtó hétfőn.
Megkezdődött pénteken az október 7-i általános választások kampánya Bosznia-Hercegovinában, a 3,35 millió szavazópolgár egy hónap múlva 7497 jelölt közül választhatja ki az ország különböző szerveinek leendő tagjait.
Németország támogatást nyújt Bosznia-Hercegovinának a migrációs helyzet kezeléséhez - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a balkáni migrációs útvonalon fekvő ország miniszterelnökével folytatott megbeszélése után.
A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint Bosznia-Hercegovina nagyszámú muszlim lakossága és széteső politikai irányítása miatt veszélyes tranzitország lehet.
Szerbek ellen elkövetett háborús bűncselekmények gyanúja miatt több egykori boszniai katonai vezetőt fogott el pénteken a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA).