Ferenc pápa Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt fogadta a Vatikánban

Ferenc pápa Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt fogadta a Vatikánban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémia által a Vatikánban kedden rendezett nemzetközi környezetvédelmi konferencia keretében találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főti...
Hajléktalanoknak és szegényeknek tartanak koncertet a Vatikánban

Hajléktalanoknak és szegényeknek tartanak koncertet a Vatikánban

Ferenc pápa akaratából a Vatikánban a szegényekért tartanak komolyzenei koncertet, amelynek díszvendégei a nehéz anyagi körülmények között élő római családok és hajléktalanok lesznek. A Szegényekke...
Ferenc pápa papokat szentelt fel

Ferenc pápa papokat szentelt fel

Példamutatásra szólította fel paptársait Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vasárnap tartott papszentelésen. A tizenkilenc felszentelt pap több mint fele a harmadik világból származik. Ferenc pá...
Francia lap: A pápa fogadta a francia homoszexuális nagykövetjelöltet és megerősítette a visszautasítást

Francia lap: A pápa fogadta a francia homoszexuális nagykövetjelöltet és megerősítette a visszautasítást

Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését - értesült szerdán a Le Canard Encha...
A nemzetközi közösség fellépését sürgette Ferenc pápa a bevándorlás kezelésére

A nemzetközi közösség fellépését sürgette Ferenc pápa a bevándorlás kezelésére

A nemzetközi közösség határozott és gyors fellépését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében a Líbia partjainál vízbe veszett több száz bevándorlóról érkezett híreket komm...
A pápa

A pápa "a huszadik század első népirtásának" nevezte az örmények lemészárlását

A "huszadik század első népirtásának" nevezte vasárnap Ferenc pápa az örmény nép elleni, száz évvel ezelőtti török vérengzést. A katolikus egyházfő a törökök által lemészárolt örmények emlékére bem...
Iszlám Állam - Olasz külügyminiszter: a terrorizmussal szemben katonai beavatkozás is elképzelhető

Iszlám Állam - Olasz külügyminiszter: a terrorizmussal szemben katonai beavatkozás is elképzelhető

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Minden opció lehetséges - így a katonai beavatkozás is - az Iszlám Állam (IÁ) és más szélsőséges muzulmán csoportok terroristáival szemben az olasz külügymini...
Húsvét - Ferenc pápa nemzetközi fellépést sürgetett a keresztények legyilkolásának megfékezésére

Húsvét - Ferenc pápa nemzetközi fellépést sürgetett a keresztények legyilkolásának megfékezésére

A nemzetközi közösség beavatkozását szorgalmazta a keresztények üldözésének és legyilkolásának megfékezésére Ferenc pápa húsvéthétfőn, a pápai lakosztálynak a vatikáni Szent Péter térre néző egyik abl...
Békét sürgetett Ferenc pápa húsvéti üzenetében

Békét sürgetett Ferenc pápa húsvéti üzenetében

Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. Ferenc pápa a békét szorgalmazta Líbiáb...
Megkezdődött a húsvéti pápai szentmise a Szent Péter téren

Megkezdődött a húsvéti pápai szentmise a Szent Péter téren

Zuhogó esőben kezdte meg Ferenc pápa a húsvét vasárnapi szentmisét a római Szent Péter téren. Ferenc pápa a bazilika előtti szabadtéri, de fedett oltárnál mutatja be a Krisztus feltámadását ünneplő...
Húsvét - Ferenc pápa pénzadományt küldött a római hajléktalanoknak

Húsvét - Ferenc pápa pénzadományt küldött a római hajléktalanoknak

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezette, az olasz főváros utcáin élő hajléktalanok között pápai pénzadomán...
Hollandiában nem aranyos kisnyuszi, hanem éltes jószág a húsvéti nyúl

Hollandiában nem aranyos kisnyuszi, hanem éltes jószág a húsvéti nyúl

Hollandiában is a tojás a húsvéti ünnepek egyik legfontosabb kelléke, mellé azonban a hollandok nem aranyos kisnyuszit, hanem igazi, éltes, méretes mezei nyulat képzelnek el húsvéti nyúlként.E két jel...