Ab: nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében

Nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint.

Hivatalosan is elindult az ellenzék népszavazási aláírásgyűjtése

Hivatalosan is elindították a Fudan Egyetem magyarországi létrehozása ellen és az álláskeresési járadék folyósítási idejének megháromszorozása érdekében kezdeményezett népszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését az ellenzéki pártok.

Palkovics: a Fudan Egyetem nem vesz el területet a diákvárostól

A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.

Párbeszéd: a kormány álljon el a Fudan Egyetem kampuszának megépítésétől!

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy álljon el a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának tervétől.

A Fudan Egyetem miatt aggódnak a Nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai

A kínai Fudan Egyetem budapesti campusával kapcsolatos aggályaikat hangoztatták a testület ellenzéki tagjai az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülését követően tartott online sajtótájékoztatójukon.

ITM: Magyarország újabb lépést tesz felsőoktatása nemzetköziesítéséért

Magyarország újabb lépést tesz felsőoktatása nemzetköziesítéséért azzal, hogy a kínai Fudan Egyetem kampuszt létesít az országban - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Orbán Viktor a kínai Fudan Egyetem vezetőivel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta a magyarországi campust létrehozó kínai Fudan Egyetem delegációját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Hagyományos kínai orvoslásban jártas

Hagyományos kínai orvoslásban jártas "orvosrobotot" fejlesztenek Sanghajban

A hagyományos kínai orvoslásban járatos, diagnózis felállítására képes, emberi külsejű orvosrobotok jelenhetnek meg jövő tavasszal a kínai orvosi rendelőkben - számolt be az újdonságról a Sanghaj Tele...