A horvát hatóságok elfogtak Zágrábban egy 64 éves horvát állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két indiai állampolgárral együtt embercsempészetben vett részt - közölte szerdán a rendőrség.
Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben: egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született - közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán.
Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő - jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A horvát gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
Horvátországban és Hollandiában rendezik januárban a vízilabda Európa-bajnokságot: előbbi helyszínen a férfiak, utóbbin a nők szerepelnek majd.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az INA horvát olajipari vállalat az első kilenc hónapban 158 millió euró nettó nyereséget ért el, 58 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában a cég pénteki jelentése szerint.
A horvát kormány 2024. január 1-jével megemeli a minimálbért bruttó 840 euróra (322 ezer forint) az eddigi 700 euróról (268 ezer forint) - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kormány szerdai ülésén.
Drogkereskedő bandát számoltak fel a horvátországi Split-Dalmát megyében, a művelet során 19 embert állítottak elő - közölte szerdán a horvát rendőrség.
Óriási tűz ütött ki a magyar határhoz közeli Eszéken, a város déli kijáratánál található Drava International műanyaggyárban - jelentette a horvát közszolgálati televízió szerdán a katasztrófavédelemre hivatkozva.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A horvát kormány legújabb intézkedéscsomagja nyomán, amelyet a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére dolgozott ki, éjféltől életbe lépett egyes alapvető élelmiszerek árának korlátozása - közölte az Index.hr horvát internetes hírportál hétfőn.
A közép-dalmáciai horvát hegyimentő szolgálat (HGSS) csütörtökön délután kapott bejelentést arról, hogy egy fiatal magyar állampolgár eltévedt a Biokovo-hegységben és megsérült - írta az Index horvát hírportál a HGSS közösségi oldalára hivatkozva.
Száz agresszívan viselkedő migráns próbált meg felszállni a hétvégén a Split-Zágráb vonalon közlekedő vonatra a boszniai határhoz közeli Plaski állomáson, az utasok segítségével szállították le őket a szerelvényről - közölte hétfőn a Jutarnji List című horvát napilap.