Horvátország mérlegeli az országon keresztül történő ukrán gabonaexport növelését, amelynek egyik "korlátozó tényezője" a kelet-horvátországi, vukovári kikötő kapacitása - mondta szerdán újságíróknak Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.
Horvátországban több magyar nyaral az idén, mint tavaly: 3 százalékkal nőtt a júliusi horvát nyaralások száma, és augusztusban is már 1 százalékkal az előző évi szint feletti - derült ki a Szallas.hu MTI-nek küldött legfrissebb adataiból.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Fürdőzőkre támadó teknősökről számolt be a horvát sajtó a napokban, amikor a dalmáciai Ciovo szigeténél előbb egy nőt harapott meg egy állat, néhány nappal később pedig egy férfi számolt be arról, hogy alig tudott elmenekülni egy agresszív hüllő elől.
A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
Négyre nőtt a szerdai horvátországi vihar halálos áldozatainak száma, a zágrábi két áldozat mellett egy férfi a kelet-horvátországi Bród-Szávamente megyében és egy tűzoltó Vukovár-Szerémség megyében is életét vesztette - közölte a helyi polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal csütörtökön.
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) hat szakértőt küld Horvátországba fél évre, hogy segítsen az illegális migránsok kitoloncolásában - jelentette be csütörtökön Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.
Újabb vita alakult ki Zoran Milanovic horvát államfő és Andrej Plenkovic kormányfő között a Katonai Nemzetbiztonsági Hírszerző Ügynökség (VSOA) vezetőjének kinevezése miatt.
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott kikapott Horvátországtól a lengyelországi Európa Játékokon, ezzel másodikként zárta a csoportkört.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva hétfőn.
Az eddigi adatok alapján rekordévet vár a horvát turisztikai szakma 2023-ban; a magyar vendégek száma például az idén már negyedével nőtt a múlt évhez képest - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Hatalmas bálnákat filmeztek le horgászok az Adriai-tengeren, a horvátországi Vis sziget közelében - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
A horvát parlament pénteken megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását, amely nagymértékben megnöveli a jogsértésekért kiszabható pénzbírságok összegét - közölte az N1 horvát hírcsatorna.