Hszi Csin-ping: Kína világszínvonalra fejleszti hadseregét

Kínának fel kell gyorsítania katonai modernizációját, hogy mielőbb világszínvonalra fejleszthesse hadseregét - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken, abból az alkalomból, hogy országa hét évtizede csatlakozott a koreai háborúhoz.

Telefonon igyekezett enyhíteni a két ország közötti feszültséget a kínai és az amerikai elnök

Telefonon egyeztetett egymással a kínai és az amerikai elnök pénteken a két ország között az új koronavírus-járvány következtében kiéleződött feszültség enyhítése céljából - jelentette pénteken a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Kínai elnök: Peking részmegállapodást szeretne, de ellenlépésekre is kész

Peking részmegállapodást kíván kidolgozni Washingtonnal a két fél közötti kereskedelmi konfliktus megoldásának érdekében, de szükség esetén ellenlépésekre is kész - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken egy gazdasági fórumon.

Hivatalosan is megnyílt Peking második nemzetközi repülőtere

Hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport szerdán, az alkalomból rendezett ünnepélyen Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerdán.

Katasztrófa lenne a kínai beavatkozás Hongkongban a terület utolsó brit kormányzója szerint

Katasztrófa lenne a kínai beavatkozás a politikai válság sújtotta Hongkongban a különleges közigazgatási terület utolsó brit kormányzója szerint.

Erdogan: Törökország nem hagyja, hogy bárki viszályt szítson közte és Kína között

Törökország nem hagyja, hogy bárki viszályt szítson közte és Kína között - idézte a China Daily kínai pártlap szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnököt, aki kedden Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott Pekingben.

Orbán: Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására

Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését.

Orbán Viktor a kínai államfővel tárgyalt

Hszi Csin-ping kínai államfő is fogadta Orbán Viktort Pekingben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

Az orosz és a kínai elnök egyetértett a nemzeti fizetőeszközökben történő elszámolás kiterjesztésében

Vlagyimir Putyin orosz elnök a nemzeti fizetőeszközökben történő kétoldalú elszámolás kiterjesztésében, Hszi Csin-ping kínai államfő pedig a kereskedelmi protekcionizmus elvetésében való kölcsönös egyetértést hangsúlyozta Vlagyivosztokban, kettejük közös sajtótájékoztatóján.
Az alapvető érdekek kölcsönös tiszteletben tartását hangsúlyozta a kínai elnök Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának

Az alapvető érdekek kölcsönös tiszteletben tartását hangsúlyozta a kínai elnök Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának

Kína és az Egyesült Államok alapvető érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartását, a nézeteltérések hatékony kezelésének szükségességét hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn, amikor Pekingben f...
A kínai-orosz stratégiai együttműködés fokozásában állapodott meg a két ország elnöke

A kínai-orosz stratégiai együttműködés fokozásában állapodott meg a két ország elnöke

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti: Minél bonyolultabbá válik a nemzetközi helyzet, annál inkább szükség van a kínai-orosz stratégiai együttműködésre, a barátságra, egymás támogatásának fokozá...
A kínai-szerb kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Hszi Csin-ping Belgrádban

A kínai-szerb kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Hszi Csin-ping Belgrádban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Több mint húsz együttműködési megállapodást írt alá Kína és Szerbia szombaton, ez is annak a jele, hogy a két ország szeretné tovább mélyíteni eddigi jó...