Hszi Csin-ping: Kína új kezdeményezésekkel erősíti az SCO-t

Kína új gazdasági, fejlesztési és oktatási kezdeményezéseket jelentett be a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagországainak - közölte Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben tartott 25. csúcstalálkozón.Hszi szerint Kína fejlődését a Sanghaji Együttműködési Szervezet jövőjével, valamint a tagországok népeinek jóléti törekvéseivel összhangban alakítja.

Hszi közölte, hogy Kína SCO-tagállamokban végrehajtott befektetéseinek értéke meghaladta a 84 milliárd dollárt, a kétoldalú éves kereskedelmi forgalom pedig az 500 milliárd dollárt.

A kínai elnök közölte: országa még az idén 2 milliárd jüan (mintegy 280 millió dollár) vissza nem térítendő támogatást nyújt a tagországoknak, a következő három évben pedig további 10 milliárd jüan (1,4 milliárd dollár) hitelt bocsát a szervezet bankközi szövetségének (SCO Interbank Consortium) rendelkezésére.
A kínai elnök az oktatás fontosságát hangsúlyozva bejelentette, hogy Kína jövő évtől megduplázza a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében biztosított ösztöndíjak számát, valamint elindítja a doktori hallgatók innovációs képzési programját.

A következő öt évben emellett tíz új szakképzési központ, úgynevezett "Lupan-műhely" létesül a tagországokban, amelyek összesen tízezer képzési helyet kínálnak. A kínai elnök beszédében öt pontban fogalmazta meg a Sanghaji Együttműködési Szervezet jövőbeli irányait.

Hszi hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak a nézetkülönbségek ellenére is meg kell őrizniük az egységet és a stratégiai párbeszédet, valamint közösen kell felelősséget vállalniuk a térség békéjének, stabilitásának és fejlődésének biztosításáért.

A kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés fontosságát hangsúlyozva a kínai elnök a fejlesztési stratégiák összehangolását és az "Egy övezet, egy út" program erősítését szorgalmazta.

Kiemelte a kereskedelem és a befektetések megkönnyítését, valamint az energia-, infrastruktúra-, zöldipari, digitális és technológiai - köztük a mesterséges intelligencia terén folytatott - együttműködés bővítését.

Szót emelt a nyitottság és a befogadás mellett, kiemelve a civilizációk közötti párbeszéd és az emberek közötti megértés erősítésének, valamint a gazdasági együttműködés támogatásának jelentőségét. Hszi kijelentette, a szervezet tagállamainak közösen kell fellépniük a hidegháborús gondolkodás, a tömbösödés és a hatalmi politizálás ellen, valamint meg kell őrizniük a második világháború helyes történelmi szemléletét.

Peking emellett az ENSZ és a Kereskedelmi Világszervezet központi szerepének védelmét, valamint a multilaterális kereskedelmi rendszer megerősítését támogatja. A kínai államfő egyúttal sürgette a szervezet reformjának folytatását, a döntéshozatali mechanizmusok hatékonyabbá tételét, a drogellenes központ működésének elindítását, valamint a Sanghaji Együttműködési Szervezet Fejlesztési Bankjának létrehozását.

Hszi emlékeztetett arra, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet ma már 26 ország részvételével, több mint ötven területen folytat együttműködést, gazdasági összteljesítménye pedig megközelíti a 30 ezer milliárd dollárt.

Hangsúlyozta, a szervezet sikereit a "sanghaji szellemiség" alapelveinek köszönheti, és a jövőben is ezek mentén kell erősíteni a működését a változó világ kihívásai közepette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com