Februárban az albérletárak országosan 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva ugyanakkor több mint 10 százalékos volt a csökkenés.
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó járványvédelmi intézkedések hatására januárban 89,8 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Januárban az ipari termelés volumene 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent, miután idén januárban kettővel kevesebb munkanap volt.
A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Januárban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 6,7 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva - mivel idén kettővel kevesebb munkanap volt - 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly decemberben az export euróban számolt értéke 11,0 százalékkal, az importé 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 299 millió euróval 398 millió euróra nőtt.
Az előző hónaphoz viszonyítva januárban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene.
A múlt év negyedik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 31, importja 25 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaeséssel ellentétben, a negyedik negyedévben a 2019-es év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal, a 2020 harmadik negyedévéhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene.
A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
