KSH: tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

A május-júliusi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 50 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

KSH: mérséklődött a természetes fogyás az első fél évben

Kevesebben halálozás és születés volt az első fél évben, mint az előző év azonos időszakában; összességében mérséklődött a természetes fogyás - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentésében.

KSH: az előzetesen jelzettnél is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban (2. rész)

Az előzetesen közöltnél is nagyobb kiskereskedelmi forgalom-növekedést jelentett csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: az előzetesen jelzettnél is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban

Az előzetesen közöltnél is nagyobb kiskereskedelmi forgalom-növekedést jelentett csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: júniusban gyorsult a keresetek emelkedése (2. rész)

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: júniusban gyorsult a keresetek emelkedése

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

PM: várakozások felett teljesít a magyar gazdaság

A GDP második negyedévi növekedésének várakozások feletti ütemét emelte ki Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

KSH: az egy évvel korábbi szinten stagnáltak a mezőgazdasági termelői árak júniusban

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakival azonos szinten álltak, a növényi termékek ára 3,5 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,6 százalékkal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 4,2 százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban (2. rész)

Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után.

KSH: 4,2 százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban

Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után.

Az elemzők 15 százalékosnál nagyobb építőipari növekedést várnak az idei évre

A tavalyi magas bázis ellenére idén is legalább 15 százalékos termelésnövekedést várnak az építőipartól az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a KSH reggel kiadott első féléves jelentését kommentálták.

KSH: 19 százalékkal nőtt az építőipar termelése az első fél évben (2. rész)

Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után.