KSH: 8,2 milliárd euró lett a külkereskedelmi többlet 2017-ben

Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 700 millió euró felett volt a külkereskedelmi többlet 2017 novemberében (2. rész)

Tavaly novemberben az euróban számolt export 6,4 százalékkal, az import 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi többlet 84 millió euróval kevesebb, 713 millió euró volt - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 700 millió euró felett volt a külkereskedelmi többlet 2017 novemberében

Tavaly novemberben az euróban számolt export 6,4 százalékkal, az import 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi többlet 84 millió euróval kevesebb, 713 millió euró volt - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

NGM-államtitkár: több mint 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010-hez képest

Több mint 700 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben, ráadásul a többségük, 574 ezer ember a versenyszférában tudott elhelyezkedni.

KSH: 68,8 százalékos rekordszinten tartotta magát a foglalkoztatás (2. rész)

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

KSH: 68,8 százalékos rekordszinten tartotta magát a foglalkoztatás

A tavalyi negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel - 0,8 százalékkal - több, mint egy évvel korábban.

KSH: nőtt a természetes fogyás tavaly az első tizenegy hónapban

Nőtt a természetes fogyás 2017 első 11 hónapjában: 35 839-el csökkent Magyarország népessége tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Varga Mihály: tavaly egy havi keresettel több maradt az embereknél

A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően egyhavi fizetéssel több maradt az embereknél - így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.

KSH: tavaly novemberben 13,0 százalékkal emelkedtek a keresetek (2. rész)

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

KSH: tavaly novemberben 13,0 százalékkal emelkedtek a keresetek

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Századvég: a fogyasztás és a beruházások növelték az importot

Az erősödő fogyasztás és a bővülő beruházások növelték a behozatalt - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

KSH: tavaly 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak (2. rész)

A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).