A bruttó hazai termék (GDP) volumene a második negyedévben 3,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
Negyvenkilenc hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom, a júliusi bővülés jól illeszkedik az idei emelkedő trendbe.
Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bruttó hazai termék (GDP) volumene a második negyedévben 3,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
A kormány korábbi reformintézkedéseinek köszönhető a beruházások bővülése, ezt támasztja alá, hogy a 2017 elején bemutatott konvergencia-programban az év egészét tekintve 10 százalékos beruházás növekedéssel kalkuláltak, ehhez képest már az első fél évben 25 százalékos volt a növekedés.
Júniusban az export euróban kifejezett értéke 4,5, az importé 7,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Júliusban az ipari termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezzel tovább lassult az emelkedés üteme a júniusi 1,5 és a májusi 2,7 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A beruházások volumene 26,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszaki alacsony bázisadathoz képest.
Júliusban az ipari termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezzel tovább lassult az emelkedés üteme a júniusi 1,5 és a májusi 2,7 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A beruházások volumene 26,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakának alacsony bázisadatához képest.
Júniusban az ipari termelés 4,0 százalékkal, az első fél évben 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Folytatódhat az építőipari termelés bővülése, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) éves növekedéséhez, míg tavaly csökkentette azt.