Az LMP a kormánypárti és az ellenzéki politikával szemben is alternatívát kínál

Az LMP markáns alternatívát kíván mutatni az Országgyűlés őszi ülésszakjában mind a kormánypárti, mind az ellenzéki politikával szemben - mondta Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.

Az LMP ügyek képviseletét és megoldásokat ígér az Országgyűlésben

Csak ügyek vannak az Országgyűlésben; az LMP ezeket fogja képviselni a parlamenti munkája során, és megoldást is kínál majd a problémákra - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

LMP: segíteni kell az embereket abban, hogy a tömegközlekedést válasszák

Az LMP kiemelt célnak tartja a tömegközlekedés fejlesztését, az ellenzéki párt szerint ugyanis minden eszközzel segíteni kell, hogy az emberek az autózás helyett a közösségi közlekedést válasszák.

LMP: az uniós intézmények vezetői még mindig a multik befolyása alatt állnak

Az LMP szóvivője szerint az Európai Bizottság (EB) elnökének múlt heti évértékelője bebizonyította, hogy az uniós intézmények vezetői még mindig a multinacionális nagyvállalatok, különösen a német és a francia autóipar befolyása alatt állnak.

Az LMP az emberek, az ökológia érdekeit juttatná érvényre az EP-ben

Az LMP szerint jelenleg sem az Európai Unió vezetése, sem a magyar kormány nem képviseli az emberek, valamint az ökológia érdekeit.

LMP: ne Európa perifériája szenvedje el a zöldátállás minden hátrányát!

Az LMP egyeztetést kezdeményez a régió zöldpártjaival, mert velük együtt kívánja elérni, hogy ne kizárólag hazánkban és a régióban jelenjen meg a nyugat-európai zöldfordulat minden káros hatása.

LMP: drasztikusan csökkenteni kell a mezőgazdasági vegyszerek használatát!

A mezőgazdasági vegyszerek használatának drasztikus csökkentését szorgalmazza az LMP.

LMP: szigorúbban kell büntetni az akkuipari visszaéléseket

Az LMP az akkumulátoripari gyárak engedélyezési folyamatainak leállítását várja a kormánytól mindaddig, amíg nem szigorítják a visszaélések elleni szabályokat, nem növelik a büntetési tételeket és nem erősítik meg az ellenőrzést.

Az LMP ismét benyújtja az ügynökakták feltárását célzó javaslatát

Az LMP a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, szerdán, huszonnyolcadik alkalommal is benyújtja az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát - mondta online sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

LMP: a győri városvezetés tegyen az ipari park szennyezése ellen

Komoly szennyeződést találtak a civilek kezdeményezte mérések Győr ipari parki területénél a talajvízben.

LMP: nem fogjuk hagyni, hogy Magyarország akkumulátorgyarmattá váljon

Az LMP minden jogi eszközt fel fog használni, hogy megakadályozza Magyarország akkumulátorgyarmattá válását - jelentette ki Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

LMP: legyen átlátható a magántőkealapok tulajdonosi köre!

Az LMP online petíciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés tegye átláthatóvá a magántőkealapok adatait, tulajdonosi körét - jelentette be a párt szóvivője.