Lengyelországban letartóztatták a szentpétervári Ermitázs múzeum munkatársát, Alekszandr B. régészt, akit az ukrán hatóságok az Oroszország által megszállt Krím-félszigeten végzett ásatás során elkövetett műemlékrongálás gyanúja miatt köröznek.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
A lengyelek 42,6 százaléka rossznak, 33,1 százalék pedig jónak értékeli Donald Tusk kormányfő munkáját a két évvel ezelőtt hivatalba lépett kabinet élén - derül ki az onet.pl lengyel hírportál által kedden közzétett felmérésből.
Rendőrségi akció keretében több mint száz embert vettek őrizetbe Lengyelországban pedofil anyagok internetes terjesztésének gyanúja miatt - közölte csütörtökön a lengyel rendőrség kiberbűnözés elleni központi irodája (CBZC).
Jaroslaw Lukomski lengyel előadóművész pert indított Lengyelországban egy cég ellen, mert egy reklámfilmben a tudta és beleegyezése nélkül olyan hangalámondást használtak, amelyet mesterséges intelligencia készített az ő hangja felhasználásával.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Nyílt levélben szólította fel szerda este több mint ötven lengyel értelmiségi a parlamenti alsóház tagjait, hogy ne szavazzák meg az rákbetegséggel küzdő Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatását, amelyet a főügyész indítványozott.
Két ukrán állampolgárt tartóztattak le a lengyelországi Katowicében, azzal gyanúsítják őket, hogy az orosz hírszerzés javára a lengyel hadsereget és az Ukrajna katonai támogatására használt közlekedési infrastruktúrát figyelték meg - közölte hétfőn a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW).
Lengyelország nem garantálhatja, hogy a bíróság nem rendeli el a Vlagyimir Putyin orosz elnököt szállító repülőgép feltartóztatását, amennyiben a lengyel légtéren át tartana a tervezett budapesti csúcstalálkozóra - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kedden.
Szabotázsakciók előkészítése miatt nyolc gyanúsítottat vett őrizetbe az utóbbi napokban a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) - közölte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden az X-en.
Egy rekordméretű, 292 centiméter hosszú harcsát fogtak ki a dél-lengyelországi Rybniki víztárolóból, az ott rendezett horgászversenyen - közölte hétfőn a Niezalezna.pl lengyel hírportál.
Felmérés: a lengyelek többsége a vártnál rosszabbnak tartja a két éve megválasztott kormány munkáját
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
A lengyelek többsége az általuk vártnál rosszabbnak tartja a két évvel ezelőtt, 2023. október 15-én rendezett parlamenti választások nyomán alakult Tusk-kormány munkáját - derül ki a Rzeczpospolita napilapban szerdán közzétett felmérésből.
Oroszország javára folytatott kémkedéssel vádolta meg az ügyészség Tomasz L.-t, a varsói anyakönyvi hivatal egyik volt dolgozóját, akit 2022-ben vettek őrizetbe egy szélesebb körű ügynökbotrány kapcsán - közölte csütörtökön a lengyel államügyészség.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A gyűjtőpontok elhelyezése miatt problémát okoz Lengyelországban a textilhulladékok kötelező szelektálása, a használt ruhát karitatív célokra szánó Lengyel Vöröskereszt (PCK) ezért kénytelen volt kivonni a forgalomból ruhagyűjtő konténereit - jelentette az onet.pl lengyel hírportál.