Cseh nagy fölénnyel jutott tovább 200 méter vegyesen

Cseh nagy fölénnyel jutott tovább 200 méter vegyesen

Cseh László a papírformának megfelelően a legjobb idővel jutott kedden elődöntőbe 200 méter vegyesen a londoni úszó Európa-bajnokságon, azonban nem sokkal később bejelentette, hogy visszalép, és inkáb...
A londoni polgármester nem kér Trump

A londoni polgármester nem kér Trump "kivételezéséből", és Hillary Clintont támogatja

London első muszlim polgármestere nem tart igényt arra, hogy Donald Trump, az amerikai republikánus párt elnökjelölt-aspiránsa kivételezzen vele. Sadiq Khan keddi nyilatkozatában hozzátette, hogy a de...
London muszlim polgármestert választott

London muszlim polgármestert választott

Munkáspárt jelöltje, Sadiq Khan legyőzte legfőbb riválisát, a konzervatív Zac Goldsmith-t az Index közlése szerint. Sadiq Khan a „minden londoni polgármestere” hívó szóval kampányolt. Khan egy pakisz...
Ha Londonba készülsz ezeket feltétlenül tudnod kell!

Ha Londonba készülsz ezeket feltétlenül tudnod kell!

Elég gyakori, hogy Londonban próbálnak szerencsét az emberek. Természetesen sikerülhet is, de azért nem árt felkészülten érkezni. Amíg még Magyarországon tartózkodsz menj el a Társadalombiztosítóho...
Londoni elemzők: a vártnál óvatosabb MNB-közlemény hamarosan befejeződő enyhítésre utalhat

Londoni elemzők: a vártnál óvatosabb MNB-közlemény hamarosan befejeződő enyhítésre utalhat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntéséhez fűzött közlemény a vártnál kissé óvatosabb hangvételű, és ez akár arra is utalhat, hogy az MNB e...
Szellemjárta pubok Londonban

Szellemjárta pubok Londonban

Öt bár, ahol az iszogatás földöntúli élménnyé válhat. Szellemvadászat szempontjából Anglia az egyik legbiztosabb ország, hiszen rengeteg kísértettörténetet köszönhetünk a területnek. Amennyiben úgy d...
A palmürai diadalív mását állították fel a londoni Trafalgar téren - videó

A palmürai diadalív mását állították fel a londoni Trafalgar téren - videó

Felállították az iszlám dzsihadisták által lerombolt kétezer éves emlékmű, a palmürai diadalív másolatát a londoni Trafalgar téren. A méretarányos másolatot egyiptomi márványból készítette el a Dig...
Ivo Sanader Londonban tesz tanúvallomást a vitás Mol-INA-ügyben

Ivo Sanader Londonban tesz tanúvallomást a vitás Mol-INA-ügyben

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Ivo Sanader volt horvát kormányfő két ügyvédjével Londonba utazott, hogy tanúvallomást tegyen a horvát kormány által a Mol-INA-ügyben indított nemzetközi d...
Furcsa lényről készítettek felvételt a Temzében – videó

Furcsa lényről készítettek felvételt a Temzében – videó

Londonban furcsa dolgok történnek mostanában. Ennek volt szemtanúja a videó készítője is, amikor meglátott valami szokatlant úszni a Temzében. Egy hosszú fekete alak emelkedett ki a vízből hatalmas ö...
Oxfam: a gazdag nyugati országok a segítségre szoruló menekültek töredékét fogadták be!

Oxfam: a gazdag nyugati országok a segítségre szoruló menekültek töredékét fogadták be!

A külföldi táborokban senyvedő szíriai menekültek alig kimutatható kisebbségét fogadták be eddig a gazdag nyugati országok - áll az Oxfam kedden Londonban nyilvánosságra hozott jelentésében. A szeg...
Vilmos herceget és hitvesét hazaparancsolta a királynő, mert orrol rájuk

Vilmos herceget és hitvesét hazaparancsolta a királynő, mert orrol rájuk

Vilmos herceget és Katalin hercegnét II. Erzsébet hazaparancsolta, mert nincsenek szem előtt és nem csinálnak semmit. Nem könnyű az élete a hercegi párnak, mert a vidéki birtokukról haza kell jönniük...
R2-D2-vel kérte meg barátnője kezét a Star Wars rajongó – videó

R2-D2-vel kérte meg barátnője kezét a Star Wars rajongó – videó

Egy lelkes amerikai Star Wars rajongó a lánykérését is különlegessé tette, hiszen a sztárrobottal kérte meg barátnője kezét. Brendan Reiss titokban szervezte meg a jeles eseményt, amelyen ott volt R2...