London muszlim polgármestert választott
Munkáspárt jelöltje, Sadiq Khan legyőzte legfőbb riválisát, a konzervatív Zac Goldsmith-t az Index közlése szerint.
Sadiq Khan a „minden londoni polgármestere” hívó szóval kampányolt. Khan egy pakisztáni bevándorló buszsofőr gyermeke, akiből ügyvéd lett. A baloldali nézeteket valló férfi rendőri túlkapások elleni fellépéssel foglalkozott. Fiatalemberként közlekedésügyi miniszter lett, majd politikai pályát választott.
Programja leginkább a tömegközlekedés változatlanságáról, új otthonok építéséről és az albérleti díjak a bérlők jövedelméhez való igazításáról szólt.
David Cameron és több politikai ellenfél Khant megvádolta azzal, hogy hívő muszlimként komoly kapcsolata van szélsőséges nézeteket valló imámokkal. A vádaskodásból vita kerekedett és a brit politikában először előfordult, hogy a miniszterelnököt lerasszistázták.
Khan a vádakat tagadta, aki jó munkáspárti tagként hangsúlyozta, hogy olyan muszlimoknak és briteknek lesz a szószólója, akik a szélsőségek ellen tesznek is valamit.
A győzelem azt mutatja, hogy Londonban jelentősen megnövekedett a muszlim lakosság. Az eredmény a kormánnyal szembeni elégedetlenséget is kifejezi. „Tudtak róla, hogy a közlekedési vállalat tizenhat vezetőjéből tizenhárom fehér? Tizenhárom! Gondoljanak bele!” – jelentette ki dühösen a rasszistázó Sadiq Khan márciusi kampánya alkalmával.
Kitért arra is, hogy a londoni közlekedési vállalat vezetőségénél csak 3 nő van. Szerinte ez gond, mert a nőknek speciális problémákkal kell szembenézni a tömegközlekedésben. Ennél fogva felhívta arra is a figyelmet, hogy az elmúlt 5 évben a metrókon megháromszorozódott a szexuális zaklatások száma.
Forrás: alfahir.hu
Hozzászólások