Belgiumban a szerdai adatok szerint 525 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez a szám több mint százzal kevesebb az előző két nap statisztikáihoz képest.
Tovább emelkedett, meghaladta a négyezret a koronavírus-járvánnyal összefüggésben elhunytak száma Belgiumban, az újonnan regisztráltaké azonban jelentős csökkenést mutat.
Újabb 942 igazolt koronavírus-fertőzést jelentettek hétfőn Belgiumban, ezzel átlépte a harmincezret a fertőzöttek száma.
Németországban meghaladta az ezret a korornavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a bizonyítottan fertőzöttek száma pedig továbbra is lassan növekszik, de már meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is, vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.
Tiltott állami támogatásnak minősülnek az Amazonnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények, az amerikai kereskedőóriásnak ezért 250 millió eurót (mintegy 78 milliárd forintot) vissza kell fizetnie az államnak - döntött szerdán az Európai Bizottság (EB).
Az Európai Unió és Kanada között tervezett utasnyilvántartási rendszer (PNR) adatainak továbbításáról szóló megállapodás jelenlegi formájában nem köthető meg, mert több rendelkezése összeegyeztethetetlen az unió által elismert alapvető jogokkal - döntött szerdán az Európai Unió Bírósága szerdán.
Megkezdődött a tárgyalás szerdán reggel az Európai Unió Bíróságán a menedékkérők elosztását célzó uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében.
Szerző: Vya
itt:
politika, Színes hírek, 18+
Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.
Tovább nőtt a külföldi munkavállalók száma Luxemburgban, az elmúlt év azonos időszakához képest 4 százalékkal több ingázót regisztráltak januárban - közölte a Luxemburger Wort angol nyelvű luxembourgi napilap internetes kiadásában csütörtökön.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, EU hírek, 18+, összeesküvés elmélet
Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.
Luxemburgban tervezték meg, azt az origamira hasonlító étterem designt, amit a japán művészet ihletett.
