Az MSZP szerint politikai reklámfogások voltak a kormány által kötött stratégiai megállapodások, ezt igazolja a gyárbezárási hullám. Ezt Gúr Nándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte...
Az MSZP megszorítások helyett az államtitkárok és helyettes államtitkárok számának csökkentését javasolja a kormánynak.
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője arra reagált kedden, hogy Rétvári Bence, a...
Az MSZP szerint mintegy félmilliárd forintot vesztett el a városrehabilitációból Ferencváros a kerületi vezetés miatt.
Pál Tibor, az MSZP kerületi frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatójá...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Civilek és politikusok tiltakoztak vasárnap a budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak emlékére készített emlékmű felállítása ellen.
A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy M...
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az ország megerősítésére tett ígéretet Tóbiás József, a szocialisták új elnöke a megválasztását követő beszédében, hangsúlyozva, szabadságra, szolidaritásra és a sz...
Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 293 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten.
Bejele...
Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a kormány nem szereti a piaci versenyt, nem kedveli a piacgazdaságot, valamint Európát, és nem érti az európai alapértékeket.
Szanyi Tibor pénte...
Aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke szerdán Budapesten.
Kunhalmi Ágnes a 3-as metró Nyugati téri bejár...
Az MSZP gratulál Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választásához - közölte Tóbiás József megbízott frakcióvezető kedden az MTI-vel.
Az ellenzéki politikus kiemelte: kezdettől fogva tám...
Az elmúlt négy év kormányzati politikája miatt egyre több a nélkülöző ember, valósággal dúl a szegénység az országban - mondta Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban tarto...
Az MSZP továbbra is különadó bevezetését javasolja a kormányzati megrendelésekből extraprofitra szert tevő vállalkozásoknak.
A szocialista párt kezdeményezéséről, amelyet korábban törvényjavaslat f...
Soha senkitől nem kért és nem kapott pénzt - jelentette ki Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, miután Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az Or...