A fővárosi MSZP szerint az új önkormányzati választási törvényben a Fidesz azt is bebiztosította, hogy a Fővárosi Közgyűlés kompenzációs listájáról is neki jusson a legtöbb mandátum. Erről Tüttő Kata,...
A Miskolci Szimfonikus Zenekar sorsáért, jövőjéért aggódik a korábbi baloldali összefogás három pártja. Az MSZP, az Együtt-PM és a DK szakpolitikusai szerdai közös sajtótájékoztatójukon közölték, hogy...
A Fidesz arra szólítja fel az MSZP-t, "hagyja abba a hazudozást és a riogatást" gázügyben.
Előzőleg Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja...
A Fidesz szerint a szocialistáknak volt elég alkalmuk, hogy tegyenek a családok jobb megélhetéséért, de kormányzásuk alatt tönkretették és elszegényítették az országot.
A kormánypárt sajtóirodája G...
Kevesebbet ér a minimálbér, mint négy évvel ezelőtt - mondta Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, egyúttal bejelentette: a következő parlamenti ülésen...
A Fidesz szerint a szocialisták semmit nem tanultak, ahogy kormányzásuk alatt, úgy ma sem becsülik a pedagógusokat.
A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kult...
Az MSZP szerint a szombaton alakuló ülést tartó Nemzeti Pedagógus Kar az erőszakos oktatáspolitika szimbóluma és nem lesz képes ellátni azokat a feladatokat, amely miatt létrehozták.
Erről Kunhalmi...
Az MSZP szerint ha több pénzt kapna vissza Budapest a fővárosiak által befizetett adóból, akkor saját erőből is meg tudná valósítani beruházásait. Erről Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakc...
Eseti bizottság létrehozására tesz javaslatot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben az MSZP parlamenti frakciója - jelentette be Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes szerdán Budapesten sajtótá...
Budapest ellen nyílt háborút folytat az Orbán-kormány, a módosított önkormányzati választási rendszer választási csalással ér fel - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerdá...
Az MSZP szerint a szemfényvesztés kormánya alakult meg pénteken. Ezt Tóbiás József, a szocialista frakció megbízott vezetője mondta Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus közölte, az ...
A Magyar Szocialista Párt 463 millió forintot költött az országgyűlési képviselők áprilisi választására, ebből 16,3 millió forint volt a párt saját forrása - derül ki a Hivatalos Értesítő legfrissebb ...