Több felvételen is hallható, hogy az MSZP január 25-i nagygyűlésén azt kiabálták Mesterházy Attila beszéde közben, Mészáros Lőrinc felcsúti fideszes polgármester nevének elhangzásakor, hogy "kötelet!"...
A baloldali összefogás kormányra jutva évente további 50 milliárd forintot fordítana a gyermekéhezés felszámolására - közölte Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán.
Az ellenzéki ...
Az MSZP választmányi elnöke szerint a Fidesz tart a baloldali pártok összefogásától.
Világosan látszik, hogy a Fidesz tart "az öt demokratikus párt összefogásától", ezt mutatja, hogy az MSZP szomba...
Az MSZP szerint a Klebersberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) feltárt súlyos működési zavarokért nemcsak az intézmény vezetője, Marekné Pintér Aranka a felelős, hanem az iskolarendszer államosítá...
Formálódik a Fidesz kampánycsapata, a Magyar Csapat: eddig 47 ezren jelentkeztek önkéntesnek, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási felkészülésében - közölte Hoppál Péter, a párt szóvivője vasá...
Rendkívül demagógnak nevezte az MSZP 50 ezer forintos, minden magyar állampolgárnak juttatandó, feltétel nélküli jövedelemre vonatkozó elképzelését Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés sz...
Mesterházy Attila szerint csak a baloldali összefogás képes leváltani az Orbán-kormányt, ezért annak, aki változást akar, az összefogást kell támogatnia az áprilisi választáson.
Az MSZP elnöke, az ...
Az MSZP rendkívüli kongresszusa titkos szavazáson 99,7 százalékos többséggel az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé választotta Mesterházy Attila pártelnököt, és egyhangúlag jóváhagyta az ö...
Kampányfogásnak tartja az MSZP, hogy idén plusz 18,2 milliárd forint jut egészségügyre. A szocialisták szerint ennyi pénzből nem lehet érdemi változásokat elérni, az Orbán-kormány pedig ennek többször...
A Fidesz szóvivője szerint a baloldal a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban már bebizonyította, hogy mennyire alkalmatlan a munkahelyteremtésre.
Zsigó Róbert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt m...
A "Gyurcsány-koalíció" haszonélvezői soha nem a magyar családok voltak, a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget és folyamatosan növelték a magyarok terheit - reagált a Fides...
Az emberek "messze többsége" elszenvedője és nem haszonélvezője a mostani kormányzásnak – mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárna...