MSZP: a bank bizonyítsa, hogy megfelelően tájékoztatta a devizaadóst

Az MSZP szerint törvénybe kell foglalni, hogy a bank feladata bizonyítani, megfelelően tájékoztatta az adóst a devizahitel felvételekor.

Összefog az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum az európai ügyészséghez való csatlakozásért

Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított.

MSZP: a városvezetés a saját zsebéből fizesse a károkozását!

Az MSZP ismételten felszólította a fővárosi városvezetés kormánypárti képviselőit, hogy saját zsebükből fizessék ki a Rác fürdő elhúzódó nyitása, valamint Simicska Lajos hirdetési oszlopainak jogszerűtlen eltávolítása miatt keletkezett.

MSZP: a Fidesz károkozása emberéletekben mérhető az egészségügyben

Az MSZP szerint Magyarországon betegellátási válság van, a Fidesz károkozása emberéletekben mérhető, közben a miniszterek és az államtitkárok VIP-ellátást kapnak.

Médianéző: Gyurcsány Ferenc és az őszödi beszéd tette tönkre az MSZP-t

Az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és őszödi beszéde tette tönkre a szocialista pártot - mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

MSZP: Orbánnak papírja van arról, hogy visszaeső jogsértő

Az MSZP szerint a Sargentini-jelentés elfogadása óta Orbán Viktor miniszterelnöknek papírja van arról, hogy egy visszaeső jogsértő, visszaeső normaszegő.

Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra

Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett - jelentette be Karácsony Gergely.

MSZP: válságtervre van szükség a kivándorlás miatt

Az MSZP szerint nemzeti válságtervre van szükség a Magyarországról tapasztalható kivándorlás miatt.

AZ MSZP új banki elszámoltatást és az adósvégrehajtások felfüggesztését követeli

Az MSZP új banki elszámoltatásra, az adósvégrehajtások felfüggesztésére, valamint arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal bontsa fel a megállapodást az Európai Fejlesztési Bankkal, amely biztosította a bankokat a profitjuk elérésében.

Az MSZP parlamenti bizottságban hallgatná meg a számvevőszék elnökét az egészségügy helyzetéről

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének parlamenti meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzetével kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.

MSZP: kivándorlási válság van Magyarországon

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon.

MSZP: adjon megfelelő tájékoztatást az állam a rákkeltő gyógyszert szedő betegeknek!

Az MSZP felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, intézkedjen, hogy megkapják a szükséges tájékoztatást és a segítséget azok a betegek, akik éveken keresztül rákkeltő anyaggal szennyezett vérnyomáscsökkentőt szedtek.