Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank - közölte a Tihanyi Apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen a pénzintézet alelnöke.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 16-tól visszahívja a felügyeleti biztost a Bodrogközi Nonprofit és a Bodrogközi Kertészeti Nonprofit kölcsönös növénybiztosító egyesületektől.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt három évben közel 60 százalékkal, az általa korábban vállalt mérték duplájával mérsékelte működésének karbonlábnyomát, ezzel összességében évente mintegy 2-3 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítette a környezetet.
Az árstabilitás elérése érdekében továbbra is a szigorú monetáris kondíciók fenntartása szükséges - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden online sajtótájékoztatón, a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően.
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az Interactive Brokers Central Europe Zrt.-re.
Az áremelkedési ráták globális szinten mérséklődnek, emellett a belső kereslet és a gazdaságpolitika is a dezinfláció irányába mutat Magyarországon, így az év vége felé érdemben 10 százalék alá csökkenhet az infláció az országban - erősítette meg Balatoni András.
Az OTT-ONE Nyrt. és a Set Group Nyrt. továbbra sem adta le pénzügyi jelentését, a SunDell Estate Nyrt. és a Wingholding Zrt. tavalyi beszámolója pedig nem volt szabályszerű - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank, amely döntésekről az MNB hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Magyarország sikeres és fenntartható gazdasági felzárkózásához nélkülözhetetlen az innovációs ökoszisztéma elemzése-fejlesztése, a versenyképes, termelékeny vállalati ökoszisztéma kialakítása.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén.
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2020 milliárd forint volt az első negyedévében, ami a negyedéves GDP 11,9 százalékát tette ki szemben a tavaly negyedik negyedévi 13,3 százalékkal és az egy évvel korábbi 3,4 százalékkal.
Megújult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Diákszéf mobilapplikációja, immár a valódi pénz kezelésére is lehetőséget ad a 8-14 év közötti fiatalok számára - mondta az MNB digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Kommunikációs kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nyári utazások alatti pénzügyi döntések támogatására.