Az összes halálozás 26 százalékának rákos megbetegedés volt az oka 2013-ban az Európai Unióban, közel 1,3 millió ember halt meg rákban ebben az évben - derül ki az unió statisztikai hivatalának (Euros...
A hét végéig országszerte mind a 198 tankerületben lezajlik a köznevelési konzultáció, amelynek célja, hogy minél pontosabban és szélesebb körben gyűjtse be a tárca az iskolák észrevételeit, javaslata...
Bakondi György közlése szerint változhat a migrációs útvonal, de mindent megtesznek, hogy az Magyarországon ne haladjon keresztül.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csator...
A Kanári-szigetek kormánya pályázatot írt ki közvetlen repülőjárat indítására Magyarország és Fuerteventura szigete között idén november elejétől - közölte a La Vanguardia című napilap kedden.
A ki...
A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék nem hajlandó megvédeni az embereket.
Kósa Lajos ezt azzal összefüggésben közölte hétfőn az MTI-vel, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt a baloldali pártok nevéb...
A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) főtitkárával tárgyalt hétfőn Jakartában Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról biztosította Le Luong Minh-t, hogy Magyarország nyitott a szabadkeresked...
Negyvenegy ítéletet hozott gyorsított eljárásban a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépése miatt a hétvégén, emellett elrendelte két embercsempész előzetes letartóztatását is - tájékoztatta a C...
Cebu, 2016. január 31.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által közreadott képen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (középen) 2016. január 31-én a Fülöp-szigeteki Cebuban az 51. euchar...
Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár kétszámjegyű is lehet - mondta kérdésre válaszolva Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő más témában tartott vasárnapi budapes...
Mi Kelet-Európában észre sem vettük, hogy mi folyik évek óta Nyugat-Európában. Nem foglalkoztunk a hírekkel, mert minket nem érintett.
Azonban az elmúlt hónapokban megérintette Magyarországot az ille...
Hosszú távon fellendülhetnek a kuvaiti-magyar kereskedelmi kapcsolatok, mivel az olajáresés következtében a Perzsa (Arab)-öböl menti arab ország a gazdaság diverzifikálására és költséghatékony megoldá...
A Homatech Recycling Zrt. a Százhalombattára tervezett környezetbarát hulladékfeldolgozóval kapcsolatban felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) a beruházás teljes technológiájának és a várható k...
