A Macedón Nemzeti Színház vendégjátéka látható a budapesti Nemzeti Színházban

A Macedón Nemzeti Színház a Senkiföldje című előadása érkezik vendégjátékra november 19-én, szerdán a budapesti Nemzeti Színházba.

Színházat vegyenek! címmel konferenciát rendeznek a Nemzeti Színházban

Színházat vegyenek! címmel konferenciát rendeznek a színházi marketing és kommunikáció innovatív megközelítéseiről október 9-én a Nemzeti Színházban, az eseményen szakmai elismeréseket is átadnak, amelyekre szeptember 30-ig várják a nevezéseket.

Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a budapesti és a bukaresti nemzeti színház

Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a közeljövőben a budapesti és a bukaresti Nemzeti Színház.

Sosem látott felvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról

Sosem látott filmfelvétel került elő a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti, 1965. március 15-én történt felrobbantásáról - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel pénteken.

A Liliom premierjére készül a Nemzeti Színház

Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot március 21-én mutatja be a Nemzeti Színház.

Silviu Purcărete rendezésében mutatják be az Olasz szalmakalap című darabot a Nemzeti Színházban

Silviu Purcărete neves román rendező állítja színpadra az Olasz szalmakalap című darabot a Nemzeti Színházban; a zenés francia vígjáték bemutatója március 7-én lesz.

Tizenkilenc település színjátszócsoportjai mutatták be előadásaikat a Pajtaszínházi Szemlén

Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak, melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat.

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója - közölte a Nemzeti Színház hétfőn a Magyar Nemzettel.

Együttműködik a Magyarságkutató Intézet a Nemzeti Színházzal

Tudományos, szakmai együttműködés valósul meg a Magyarságkutató Intézet és a Nemzeti Színház között.

A Királyok évadát hirdette meg a Nemzeti Színház

Királyok évada címmel hirdette meg a Nemzeti Színház a 2023-2024-es szezonját, amelyben kilenc bemutatóval jelentkezik a társulat.

Január 21-én és 28-án rendezik meg a Pajtaszínházi Szemlét a Nemzeti Színházban

Január 21-én és 28-án, a következő két szombaton rendezik meg a Pajtaszínházi Szemlét, amelyen 19 megyéből érkező vidéki amatőr társulatok mutatkoznak be a budapesti Nemzeti Színházban.

Szokatlan feldolgozásban mutatja be A kaukázusi krétakört a Nemzeti Színház

A megszokottól eltérő feldolgozásban mutatja be Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című darabját szombaton a Nemzeti Színház.