Szerdától lépnek színre a súlyemelők, magyar résztvevő nélkül

Szerdán rajtolnak a súlyemelők küzdelmei a párizsi olimpián, ahol több évtized óta először senki sem indul Magyarország képviseletében, mivel nem sikerült a kvótaszerzés.

Reményfutamba került a női kenu kettes is

A Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó harmadik lett előfutamában a kenu kettesek 500 méteres versenyében, így kora délután a reményfutamban folytatja szereplését a párizsi olimpián.

Dánia az első elődöntős női kézilabdában

Dánia 29-25-re legyőzte a hollandokat a női kézilabdatorna keddi negyeddöntőjében a párizsi olimpián.

Reményfutamban a férfi kenu kettes

Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes a kora délutáni reményfutamban folytatja szereplését a párizsi olimpián, 500 méteren, miután délelőtt, az első pályáján negyedikként ért célba.

Középfutamba jutott a férfi kajak négyes

Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

Döntőbe jutott a női kajak négyes

A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott.

Duplantis: a legcsodálatosabb stadionban ugrottam világcsúcsot

Saját bevallása szerint az elképzelhető legszebb környezetben döntött világcsúcsot hétfőn este rúdugrásban a svéd Armand Duplantis a párizsi olimpián.

Hullámlovaglás: dobogósok, éremtáblázat

A hullámlovaglás dobogósai és éremtáblázata a párizsi olimpián.

A keddi teljes műsor

A párizsi olimpia keddi programja.

A magyarok keddi programja

A magyarok keddi programja a párizsi olimpián.
Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Kínai címvédés korláton, Biles ezüstérmes talajon

A férfiaknál korláton a szer háromszoros világbajnoka, a kínai Cou Csing-jüan megvédte címét hétfőn a párizsi olimpián, a tornaversenyek utolsó versenynapján.