A Tokióban ezüstérmes ausztrál válogatott két meccs után is hibátlan a párizsi olimpia férfi gyeplabdatornáján.
A tőröző Dósa Dániel kikapott az első mérkőzésén hétfőn a párizsi olimpián, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.
Elbúcsúztak a birkózók a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiától, mivel nemsokára elindul az első küldöttség a párizsi olimpiára, amely mind az ötük szerint ugyanolyan verseny lesz, mint a többi és természetesen ezen is nyerni szeretnének.
A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a nyolcaddöntőjében remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással győzött és bejutott a negyeddöntőbe hétfőn a párizsi olimpia ökölvívótornájának harmadik versenynapján.
Sárkány Zalán egyéni csúcsa ellenére sem jutott döntőbe 800 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyeinek hétfői napján.
Kaizinger Balázs tíz hibaponttal zárta a lovastusa hétfői zárószámát, a díjugratást, így 71,80 hibaponttal fejezte be a párizsi olimpián a Versailles-i kastély kertjében rendezett viadalt.
Harmadikként Márton Anna is biztosította helyét a legjobb 16 között a női kardozók hétfői olimpiai versenyében.
Pusztai Liza és Szűcs Luca is megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a női kardozók nyolcaddöntőjébe a párizsi olimpián.
Jackl Vivien nem jutott a nyolcfős döntőbe 400 méter vegyesen a párizsi olimpia úszóversenyeinek hétfői napján.
Magyar szempontból a 200 méteres pillangóúszás címvédőjének, Milák Kristófnak a bemutatkozása ígérkezik az egyik legérdekesebb eseménynek a párizsi olimpia keddi versenynapján, de nagy várakozás előzi meg a triatlonverseny rajtját is.
Márton Anna magabiztos győzelemmel a legjobb 32 közé jutott a női kardozók hétfői olimpiai versenyében.
Három magyar indulója lesz a párizsi olimpia kedden kezdődő triatlonversenyeinek, de a viadalokkal kapcsolatban az elmúlt napokban nem a sportolók, hanem a Szajna vízminősége került a hírek középpontjába.
