Az Európai Unió Tanácsa elfogadta tizenhetedik szankciós csomagját, mely egyebek mellett az orosz energiaipart, ezen belül az eddigi szankciókat megkerülő úgynevezett orosz "árnyékflotta" tartályhajóit, valamint az orosz erőket fegyverekkel ellátó vállalatokat és vezetőiket célozza.
Moszkva és Kijev előtt nehéz tárgyalások állnak a tűzszünetről és a békeszerződésről szóló közös memorandum szövegének kidolgozásakor - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak Szocsiban.
Amennyiben az ukrajnai konfliktus lezárásáról szóló, Donald Trump amerikai elnök vezette tárgyalásokon nem lesz megfelelő egyeztetés Európa és az Egyesült Államok között, az eredmény Ukrajna és egész Európa számára káros lehet - jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök.
Az Egyesült Államok komoly áttörésre egyelőre nem számít az ukrajnai háború lezárásról kezdődő ukrán és orosz részvétellel szervezett isztambuli tárgyalásokon - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter Antalyaban csütörtökön, mielőtt Isztambulba utazott.
A Kreml egyelőre nem ismerteti az Isztambulban csütörtökön az ukrajnai rendezésről folytatandó tárgyalásokra készülő orosz delegáció összetételét - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdán újságíróknak.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kotljarivka települést a donyecki régióban - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Az Oroszország megtörésére irányuló nyugati stratégia kudarcot vallott, a szankciók nem érték el a céljukat és az oroszok megakadályozták Ukrajna NATO tagságát - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az EU parlamenti elnökeinek konferenciáján az Országházban.
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazott határozatában elítélte az Oroszország és Fehéroroszország által folytatott "népirtó stratégiát", amelynek célja az ukrán identitás eltörlése.
Kína és Oroszország jelentős hatalmak, amelyek konstruktívan hozzájárulnak a világ stratégiai stabilitásának fenntartásához és a globális kormányzás javításához - állapította meg Hszi Csin-ping kínai elnök.
Egy demilitarizált övezetről, külföldi tűzszüneti ellenőrökről szól, valamint háborús területi erőviszonyok befagyasztását is tartalmazza a 30 napos átfogó tűzszüneti javaslat - közölte kedden Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja.
Oroszországból indított húsz Sahíd típusú drónnal kedden több hullámban támadták Harkivot, Ukrajna második legnagyobb városát, ahol jelentős veszteségek keletkeztek - közölte Oleh Szinyehubov, a harkivi területi katonai közigazgatás vezetője.
Tömeges orosz dróncsapás érte Harkivot és Dnyiprót szerdára virradóra, egy ember meghalt, több mint negyvenen megsebesültek – közölték vezető ukrán hírügynökségek és hírportálokkatonai és helyi közigazgatási forrásokra, valamint a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva.
