Szilárd jogi és politikai keretek védik a romániai nemzeti kisebbségek jogait, azonban bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználati jogok jövője Romániában - közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi szaktestülete kedden.
A román védelmi minisztérium (MAPN) hétfőn "határozottan cáfolta" azokat a médiában felkapott információkat, amelyek szerint hétfőre virradó éjszaka Románia területére estek volna ukrán dunai kikötőket támadó orosz drónok.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Temesváron.
Románia továbbra is tevékeny, kiegyensúlyozott, stabilitási tényező akar lenni egy erős, világviszonylatban jelentős szerepet játszó, megbecsült Európai Unióban, ugyanakkor elvárja európai partnerei szolidaritását az ország schengeni csatlakozása ügyében.
Ausztria továbbra sem támogatja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, ugyanis az osztrák álláspont szerint a jelenleg a teljes schengeni rendszer nem működik, ezért nem nyitott annak kiterjesztésére - jelentette ki szerdán Bécsben Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában tavaly február óta először ismét egyszámjegyűre lassult az éves infláció júliusban: az országos statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett adatai szerint a múlt hónapban 9,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.
Színes kulturális és zenei kínálattal várja csütörtöktől a közönséget a Double Rise fesztivál az erdélyi Torockón - közölték a szervezők.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A szerződésbontást is kilátásba helyezte szerdai helyszíni szemléjén Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal felújításának késlekedései miatt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Romániában 13,324 milliárd eurót tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya az első fél évben, ami 13,9 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS).
Romániában csökkent egyes alapélelmiszerek átlagos fogyasztói ára, amióta hatályba lépett az árrést korlátozó sürgősségi kormányrendelet - közölte hétfőn a versenytanács.
Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).
Romániában 16,6 százalékkal 11,079 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az első hat hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).