A román kormány döntése szerint nézők előtt játszhatják a nyári labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti mérkőzéseit - közölte kedden, a honlapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert idézve.
Florin Citu miniszterelnök szerint Románia június elsején lazít a járványügyi korlátozásokon, és megteszi az első lépést a normalitás felé.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az első két hónapban - a nyers adatok szerint - 1,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a múlt év azonos időszakához mérten.
Romániában szerda este a korábbi napokhoz képest kevesebb résztvevővel folytatódtak a járványügyi korlátozások elleni tüntetések, a hatóságok pedig a hétfői, erőszakba torkollott demonstrációt meghirdető ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőit is megbírságolták.
Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megbénította a bukaresti metrót pénteken a szakszervezet és az új közlekedési miniszter közötti konfliktus, emiatt a felszíni közlekedésben hatalmas dugók alakultak ki a reggeli csúcsforgalom idején.
Színház tele vízióval címmel a romániai színjátszás emlékezetes előadásait mutatja be pénteken induló, hatrészes vetítéssorozatában az Uránia Nemzeti Filmszínház és a romániai TVR Nemzeti Tévészínház.
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a bukaresti alkotmánybíróság szerdán a Ion Iliescu volt államfő által vezetett Román Forradalom Intézetének (IRR) megszüntetéséről rendelkező jogszabályokat.
Átalakulóban van és egyre gazdagabb a kulturális élet Romániában, ahol mára a kulturális magánvállalkozások is megjelentek - mondta el a Kultura.hu-nak Demeter András, a román kormány nemrég kinevezett kulturális államtitkára.
Egy friss elemzés szerint Romániában a magyarellenességével vált láthatóvá a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), de a párt témát váltott, és a parlamentbe való bejutást az elitellenesség, az értékkonzervativizmus és a gazdasági protekcionizmus témája hozta meg számára.
Egyezség született a bukaresti kormánykoalíció pártjai között az uniós finanszírozású országos helyreállítási tervről, amelynek keretében egyebek mellett oktatási infrastruktúrafejlesztési program indul.
Klaus Iohannis román államfő a magyar kisebbség Romániában betöltött szerepét méltatta, a harmonikus etnikumközi kapcsolatok fontosságát és az európai sorsközösséget hangsúlyozta "a magyar etnikumú román állampolgárokhoz" intézett március 15-i üzenetében.