Meteorrobbanás volt Spanyolországban – videó

Meteorrobbanás volt Spanyolországban – videó

Beleremegett még a föld is!

Több százan jutottak át Marokkóból a spanyol Ceutába, megrohamozva a határkerítést

Több száz ember megrohamozta a határkerítést, és átjutott Marokkóból az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére pénteken - közölték a helyi hatóságok.
Ismert ufó lelőhelyen vesztette életét a brit turista

Ismert ufó lelőhelyen vesztette életét a brit turista

A 72 éves angol férfi kockázatos kalandra vállalkozott, hogy meglássa a környéken elég gyakori égi jelenségeket.

Megállapodást kötött az INA a rijekai finomító felújításának első fázisáról

A rijekai finomító felújításának első fázisáról, a késleltetett kokszoló előkészítéséről, mérnöki és tervezői tevékenységéről (FEED) írt alá csütörtökön megállapodást az INA horvát olajipari vállalat és a spanyol Tecnicas Reunidas vállalat Rijekában - közölte az INA az MTI-vel.

Európai Bizottság: a rászorulók áttelepítésének több mint fele teljesült

A 2015. júliusban életbe lépett, nemzetközi védelemre szoruló menedékkérők áttelepítésére vonatkozó mechanizmus keretében elfogadott 22 504 áttelepítésből már 11 852, vagyis a vállalások több mint fele megvalósult - közölte az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
Spanyolországban továbbra is rekordokat dönt a turizmus

Spanyolországban továbbra is rekordokat dönt a turizmus

Spanyolországban idén továbbra is rekordokat dönt a turizmus; az év első kilenc hónapjában 60,3 millió külföldi turista utazott a dél-európai országba, ami több mint 10 százalékos növekedés a tavalyi ...
Letette hivatali esküjét a spanyol miniszterelnök

Letette hivatali esküjét a spanyol miniszterelnök

Letette hivatali esküjét Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök VI. Fülöp, spanyol király jelenlétében a madridi Zarzuela palotában hétfőn. Az alig néhány perces, formális ceremónián a spanyol parla...
Spanyolországban 20 százalék alá csökkent a munkanélküliség a harmadik negyedévben

Spanyolországban 20 százalék alá csökkent a munkanélküliség a harmadik negyedévben

Spanyolországban hét év óta először 20 százalék alá csökkent a munkanélküliség, a harmadik negyedévben 18,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütört...
A spanyol király ötödször hívta tárgyalni a pártokat a kormányalakításról tíz hónapon belül

A spanyol király ötödször hívta tárgyalni a pártokat a kormányalakításról tíz hónapon belül

VI. Fülöp spanyol király tíz hónapon belül ötödik alkalommal kezdett konzultációt a spanyol kongresszus pártjaival a kormányalakítási lehetőségekről hétfőn Madridban, ám ezúttal először van valós esél...
Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...
Idegenrendészeti fogda tetején tiltakoznak fogvatartottak Madridban

Idegenrendészeti fogda tetején tiltakoznak fogvatartottak Madridban

Jobb körülményeket és szabadságot követelve egy madridi idegenrendészeti központ tetején tiltakozik órák óta 39 algériai és marokkói származású férfi - közölte a spanyol rendőrség szóvivője a spanyol ...
Gyönyörű barlangrajzokat találtak Spanyolországban – videó

Gyönyörű barlangrajzokat találtak Spanyolországban – videó

Több mint 14 ezer éves különleges barlangrajzokat találtak a felső paleolitikum korából az észak-spanyolországi Lekeitióban. Az 50 nagyméretű falmetszet az Armintxe-barlangban található az ibériai fé...